Októberben nemzetközi operettfesztivált rendeznek Lehár Ferenc szülővárosában

Októberben nemzetközi operettfesztivált rendeznek Lehár Ferenc szülővárosában

A Lehár Ferenc Polgári Társulás 2025. október 24–25-én immár harmadik alkalommal rendezi meg a LehárFesztet, a nemzetközi operettfesztivált, amely a klasszikus operett és a magyar kultúra színes világát hozza el Komárom szívébe. A fesztivál különleges apropója, hogy idén három géniusz – Lehár Ferenc, Johann Strauss és Jókai Mór – jubileumi évfordulóját ünnepelik a fesztivál keretén belül.

Az idei fesztivál különleges és gazdag programját sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a szervezők nevében Klemen Terézia, a Lehár Ferenc Polgári Társulás elnöke és Varga Tamás, Komárom alpolgármestere.

A 2025-ös eseménysorozat a „Két nap, három géniusz, egy város” gondolat jegyében valósul meg, tisztelegve három kiemelkedő alkotó előtt: Jókai Mór születésének 200. évfordulója, Lehár Ferenc születésének 155. évfordulója és Johann Strauss születésének 200. évfordulója alkalmából. Amint az elhangzott, a fesztivál programjai e három géniusz szellemiségét idézik meg, különleges kulturális élményt kínálva Komárom városában.

Két nap, három géniusz, egy város

A fesztivál minden korosztályt megszólít: a gyermekeknek a Budapesti Operettszínház művészei varázslatos előadással készülnek, a felnőtteknek pedig zenés irodalmi estek, kiállítások és operettklasszikusok kínálnak felejthetetlen élményt. A péntek esti csúcspont a Strauss–Jókai ihlette A cigánybáró előadása lesz, amely méltó főhajtás mindhárom alkotó előtt. A szombati napon történelmi hagyományőrzők és előadások, nagyszabású zenés műsorok, Lehár és Kálmán dallamai, koszorúzások, ünnepi felvonulások váltják egymást. Az est különleges zárása a Bor – Mámor – Szerelem című gálaműsor, ahol a közkedvelt Négy Tenor szimfonikus zenekar kíséretében lép színpadra. A műsorban a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny legjobbjai is bemutatkoznak.

Sajtótájékoztató a III. Lehárfeszt  nemzetközi operettfesztivál kapcsán

A III. Lehárfeszt több mint fesztivál: egy valódi kulturális időutazás

A LehárFeszt 2025 nem csupán operettfesztivál: egyfajta időutazás, amelynek során a közönség a dallamokon, szövegeken és emlékeken keresztül újra átélheti a Monarchia kulturális pompáját és a magyar irodalom örök érvényű értékeit.

Érdemes már most beírni a naptárba: 2025. október 24–25., Komárom – LehárFeszt!

 

A III. LEHÁRFESZT – nemzetközi operettfesztivál Lehár Ferenc szülővárosában részletes programja:

2025. október 24. (péntek)

14:00 – „Mesén innen, mesén túl” – zenés gyermekelőadás Kékkovács Mara és Bordás Barbara (Budapesti Operettszínház) előadásában / Egressy Béni VMK

Hírdetés

15:00 – „Asszony, asszony, asszony, asszony… – asszonyok az operett világában” – koncert a váchartyáni Canzonetta Női Kar Egyesület előadásában (kísér a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar) / Egressy Béni VMK előtti tér

16:15 – „Jókai művek képregényben” – szemelvények a Korcsmáros és Zorád képregényekből – tárlatnyitó ünnepség / Egressy Béni VMK előtere

16:30 – „Zongorológia” – Práczky István grafikusművész zenés ismeretterjesztő előadása a zongoráról és a hírneves zongoristákról (közreműködik Lengyel Zoltán orgona- és zongoraművész) / Egressy Béni VMK (Kiss Péntek József Kamaraterem)

17:30 – „Így szerettek, így mulattak Jókai és kortársai” – zenés irodalmi előadás Kékkovács Mara előadásában (zongorán kísér Somlai Valéria) / Egressy Béni VMK

19:00 – JÓKAI200 / Johann Strauss-Jókai Mór: „A cigánybáró” (nagyoperett) / Egressy Béni VMK

2025. október 25. (szombat)

13:30 – a projektpartnerek bemutatkozása / Egressy Béni VMK (Kiss Péntek József Kamaraterem)

14:00 – „Operett- és musicalslágerek bűvöletében” – Cseke Brigitta és Szondi Tamás koncertje / Klapka tér

14:45 – a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők felvonulása (koszorúzás Lehár Ferenc és Jókai Mór szobránál)

15:25 – a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők műsora / Klapka tér

16:00 – „Lehár és Puccini – egy legendás barátság története” – Bősze Ádám előadása /(Kiss Péntek József Kamaraterem)

17:10 – „Strauss és Jókai az operettben” – Szinetár Miklós előadása / (Kiss Péntek József Kamaraterem

17:40 – „Újhold” – régizene koncert és táncbemutató / Klapka tér

18:10 – „Örömtáncosok keringője” – táncbemutató bátorkeszi, ógyallai, marcelházi, észak-komáromi, dél-komáromi, szőnyi és almásfüzitői résztvevőkkel / Klapka tér

19:00 – „Bor, mámor, szerelem az operában és az operettben” – borkóstolóval egybekötött gálaest Házy Erzsébet tisztelete jegyében és a „Tenorok” koncertje (kísér a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, vezényel Farkas Pál) Egressy Béni VMK

A rendezvényt az Interreg Magyarország–Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatta, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. , a KULTMINOR – Kisebbségi Kulturális Alap és Komárom Város Önkormányzata támogatásával valósul meg.

Sajtóközlemény/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »