A Szükséget Szenvedő Egyház (Aid to the Church in Need, ACN) pápai jogú nemzetközi segélyszervezet minden év októberében arra hívja a gyerekeket az egész világon, hogy együtt imádkozzák a rózsafüzért az egységért és a világ békéjéért. Az idén október 7-én huszadik alkalommal megrendezett „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” kezdeményezéshez magyarországi katolikus iskolák is csatlakoztak.
A kampány ötlete 2005-ben született Venezuela fővárosában, Caracasban. Miközben egy gyermekekből és fiatalokból álló csoport imádkozta a rózsafüzért egy kegyhelyen, az ott lévők közül néhányan mélyen megtapasztalták Szűz Mária jelenlétét – mintegy felidézve Pio atya ígéretét: „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ megváltozik.” A kezdeményezés az elmúlt két évtizedben az ACN és sok elkötelezett ember segítségével világméretű mozgalommá nőtt.
Anton Lässer CP, a pápai jogú nemzetközi segélyszervezet egyházi munkatársa arra buzdította a híveket, hogy éljenek a világ bármely táján, csatlakozzanak az imakampányhoz október első hetében, különösen október 7-én, a Rózsafüzér Királynője emléknapján.
A 2025-ös szentévben a gyerekek imádsága látható jele lesz annak, hogy az Egyház úton van – együtt, bizalommal és azzal a reménnyel, hogy Isten működik a világban. „A rózsafüzért imádkozó gyermekek a remény kis zarándokai: Máriával és Jézussal együtt járják be a keresztény hit központi titkait, és reményt visznek családjaikba, országaikba és korunkba” – olvasható az idei imádságra hívó levélben.
A kezdeményezők így folytatják: „A sok országban szerzett nagyon jó tapasztalataink alapján bátorítunk benneteket, hogy vállaljátok ezt a nem egyszerűnek tűnő feladatot, hogy kreatív kezdeményezésekkel vonzóvá teszitek a gyermekeknek a rózsafüzér imádkozását. Iskolákban, családokban, plébániákon, óvodákban, vagy akár hogy egyedül is imádkozzák.
A kezdeményezéshez idén is csatlakoztak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye katolikus oktatási-nevelési intézményei.
Az ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola tanulói már sokadik alkalommal kapcsolódtak be a nemzetközi imakampányba. Az iskola tanulói és pedagógusai együtt fohászkodtak Máriához. Az egységért és a békéért Gáspár Mátyás atya vezetésével imádkoztak; Laura nővér, a Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény magyarországi elöljárója zenei közreműködésével.
Az egyeki Szent János Katolikus Általános Iskola tanulói és pedagógusai is csatlakoztak a világméretű kezdeményezéshez. Az iskola tagintézményeiben együtt imádkoztak a békéért, a családokért és a világ egységéért, Szűz Mária közbenjárását kérve.
Nyírteleken a Szent Anna Katolikus Iskola diákjai gesztenyéből készítettek rózsafüzért. Az alsós diákok számára egy tizedes rózsafüzér-színezővel tették vonzóbbá a szentolvasót. Az intézmény tanulói az iskola belső udvarán egy tized rózsafüzért imádkoztak a békéért és az egységért, Kiss Tibor atya vezetésével.
A Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Megtestesülés Tagóvodába járó gyerekek és az óvónők is együtt imádkozták a rózsafüzért – a gesztenyéből készített rózsafüzér mellett. Az óvodások kéréseiket is megfogalmazhatták a padokra leülve.
Forrás és fotó: Leiszt Máté/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


