A szeptember végi rekordmelegek után megérkezett hűvös, csapadékos októberi időjárás egyelőre velünk marad, a várt vénasszonyok nyara még várat magára. Bár a hét közepén átmeneti enyhülésre számíthatunk, a jövő hét egy drasztikus lehűlési hullámot hozhat, akár havazással is.
A hét közepétől egy nyugat felől érkező magasnyomású légköri képződmény hatására Szlovákiában naposabbra fordul az idő. A reggeli ködök feloszlása után szerdán már többórás napsütés várható, a hőmérséklet pedig a hét végéig 13 és 19 Celsius-fok között alakul. Ez a felmelegedés azonban csak az évszaknak megfelelő, átlagos értékeket hozza el, nem pedig a kellemes őszi meleget.
A jövő hét elején azonban ismét markáns változás következik. Az előrejelzési modellek egybehangzóan azt mutatják, hogy egy újabb hidegfront éri el a térséget, ami jelentős lehűlést és csapadékot hoz. A nappali csúcshőmérséklet sok helyen 10 fok alá esik, a legtöbb helyen 4 és 10 fok közötti maximumok várhatók.
Az erős lehűlés következtében a hegyekben havazás is kezdődhet. A hóhatár fokozatosan 1200 méterig, éjszakánként pedig akár 800 méteres magasságig is lesüllyedhet, ami azt jelenti, hogy már nemcsak a Tátra csúcsain hullhat hó. A vénasszonyok nyarára tehát egyelőre nincs kilátás, az október a jelenlegi számítások szerint a szokásosnál hűvösebb időt tartogat.
Körkép.sk, iMeteo.sk
Nyitókép forrása: Körkép.sk/KL
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


