Forma–1: pattanásig feszült a helyzet a McLaren-pilóták között, és már hátrafelé is kell tekintgetniük

Forma–1: pattanásig feszült a helyzet a McLaren-pilóták között, és már hátrafelé is kell tekintgetniük

A Szingapúri Nagydíjat megnyerő George Russell ismét jeleit adta, milyen kvalitásokkal rendelkezik, és újra bebizonyította, hogy tud élni a lehetőséggel ha a McLaren pilótái nem szerepelnek jól – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője szerint figyelmeztető jel lehet, hogy a legutóbbi három futamot nem McLaren-pilóta nyerte, ráadásul Lando Norris és Oscar Piastri között egyre nagyobb a feszültség.

A Mercedes brit pilótája, George Russell nyerte a Forma–1-es Szingapúri Nagydíjat, míg a második helyen a négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett. Lando Norrisnak ezúttal a harmadik, Oscar Piastrinak pedig a negyedik hellyel kellett beérnie, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy a McLaren matematikailag is bebiztosítsa konstruktőri világbajnoki címét. A wokingi csapat sorozatban másodszor, összességében tizedszer lett vb-győztes.

A Motorsport Online főszerkesztője az InfoRádióban elmondta: George Russellnek még nincs szerződése a következő évre, hiszen még nem tudott megegyezni Toto Wolff-fal, a Mercedes csapatfőnökével, de a brit pilótáról köztudott, hogy jól pókerezik, ezért és a szingapúri sikere miatt elképzelhetőnek tartja, hogy „még vastagabban foghat a ceruzája”. George Russell egyébként két futamgyőzelemnél tart idén, a júniusi Kanadai Nagydíjat is ő nyerte meg.

Vámosi Péter szerint az eddigi eredményei és teljesítménye alapján nem merész kijelentés, hogy ha George Russell 2026-ban olyan versenyautót kap a Mercedesnél, mint például Lewis Hamilton és Nico Rosberg 2014-ben, akkor „vele lehet menni a világbajnoki címért”. Ezzel együtt abban még nem teljesen biztos a szakíró, hogy Russell bajnok alkat, mert megítélése szerint nagyon sok területen még nem bizonyított, az viszont

egyes pályákon és bizonyos körülmények között bebizonyosodott, hogy tud élni a lehetőséggel, ha a McLaren pilótái nem szerepelnek jól.

Vámosi Péternek úgy tűnik, sokszor még a Mercedes csapatát is meglepi, mennyire jól kijön nekik a lépés egy-egy versenyhétvégén, sőt a vezetők maguk is elismerték korábbi nyilatkozatokban, hogy nem értik, minek volt köszönhető a siker egyes időmérőkön és futamokon. Természetesen a Mercedes mérnöki csapata tapasztalt, nagy tudású szakemberekből áll, így bőven benne van, hogy a beállításaik időnként jól is elsülhetnek. Azt gondolja, a Mercedes képes arra, hogy a konstruktőri vb-pontversenyben megszerezze a McLaren mögött a második helyet.

Legutóbb 1990–1991-ben volt példa arra, hogy a McLaren megvédje csapatvilágbajnoki címét a Forma–1-ben, pedig Szingapúrban nem a legerősebb hétvégéjét zárta sem Lando Norris, sem pedig Oscar Piastri. A Motorsport Online főszerkesztője szerint

Hírdetés

figyelmeztető jel lehet, hogy a legutóbbi három futamot nem McLaren-pilóta nyerte.

Úgy véli, némileg hasonló a helyzet, mint 1990–1991-ben, amikor a McLaren az Ayrton Senna, Gerhard Berger pilótapárossal előbbi évben nehezebben, majd egy évre rá könnyebben hozta a konstruktőri vb-címet. Az egyéni összetettben mindkét évben a brazil versenyző lett a világbajnok.

Ami viszont nagy különbség a Senna, Berger párossal szemben, hogy a Piastri, Norris kettősnél „pattanásig feszült a helyzet”, aminek láthatók voltak a jelei Szingapúrban is, ahol kisebb baleset alakult ki kettejük viaskodása miatt. Vámosi Péter szerint ezért is helytállóbb az Ayrton Senna, Alain Prost párossal való összevetés, akik szintén ádáz csatákat vívtak egymással annak idején.

A sprintfutamok még összekuszálhatják a szálakat

A múlt hétvégi kisebb összezördülésből Oscar Piastri jött ki rosszabbul, de az ő szempontjából óriási baj most még nem történt, az összetettben 22 pont az előnye csapattársával szemben. Hat versenyhétvége maradt hátra a 2025-ös idényből, a szakíró pedig arra számít, hogy lesz még nagy adok-kapok Lando Norris és Oscar Piasti között. Egy-egy ilyen szituációban pedig nagyon nem lesz mellékes, hogy milyen csapatutasítás érkezik, Vámosi Péter pedig arra következtet több jelből, hogy

Lando Norris felé billen majd a mérleg nyelve, ha tényleg adódnak ilyen kényes helyzetek.

A Szingapúrban második helyen végző Max Verstappen hátránya 63 pont az egyéni összetettben élen álló Oscar Piastrival szemben, a hollandnak azonban versenyeket kellene nyernie ahhoz, hogy érdemben közelebb tudjon kerülni az éllovashoz. A Motorsport Online főszerkesztője úgy véli, Max Verstappen az egyetlen pilóta, aki még „megbolygathatja” a sorrendet az élmezőnyben, illetve tartósan és többször megnehezítheti a mclarenesek dolgát. Álmodozni akkor kezdhetne el igazán a címvédő az első helyről, ha kétszer is dupla kiesés sújtaná a McLarent a hátralévő versenyeken, de csak erre apellálni nem biztos, hogy érdemes.

A McLaren malmára hajthatja a vizet, hogy az év végén jönnek még olyan versenypályák, amelyek inkább a wokingiaknak kedveznek, ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy három sprintfutam is hátra van még, amelyek a szakíró szerint boríthatják is akár az erőviszonyokat. Összességében izgalmas végjátékot vár, mert Max Verstappennel mindig számolni kell, a Mercedes is okozhat még meglepetéseket, így a McLaren pilótáinak hátrafelé is kell majd tekintgetniük a következő hetekben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »