Ismét a pozsonyi főállomásról indulnak a bécsi vonatok

Ismét a pozsonyi főállomásról indulnak a bécsi vonatok

Ismét a pozsonyi főállomásról indulnak a bécsi vonatok Kulcsár Péter2025. 10. 07., k – 07:44

Október 11-től ismét indulnak vonatok a pozsonyi (Bratislava) főállomásról Bécsbe – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jozef Ráž (Smer-jelölt) közlekedési miniszter, valamint Ivan Bednárik, a Szlovák Vasutak (ŽSR), és Peter Helexa, a Szlovák Vasúttársaság vezérigazgatója. 

A járat tavaly március 4-e óta szünetel a Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) és Marchegg közti szakasz felújítása és villamosítása miatt. „Örülök, hogy megnyithatjuk ezt a szakaszt, amelynek, nem félek kimondani, nemzetközi jelentősége van. Lehet, hogy nem is tűnik olyan fontosnak a Dévényújfalu és Marchegg közötti szakasz, de fontos, mert Pozsonyt és Bécset köti össze. Ez azt jelenti, hogy ismét lesz lehetőség a pozsonyi főállomásról eljutni Bécsbe, nem pedig csak a ligetfaluiból, ahogy eddig” – mondta Ráž. 

Hírdetés

Bednárik elmondta, tíz hónapos késéssel adják át a szakaszt, mert a felújítás és villamosítás során több probléma adódott, például a tavaly áprilisi és szeptemberi árvizek okoztak gondot, továbbá a munkák során felfedeztek egy második világháborús földalatti bunkert. További nehézségeket okozott, hogy a vonal természetvédelmi területen halad át.

80 km/órás sebesség helyett már 120 km/órával mehetnek a vonatok a szakaszon, ezért sűríteni is lehet a járatokat. A felújítás költsége elérte a 11,3 millió eurót. 

„Egy szerelvénnyel összesen 380-an utazhatnak, remélem, hogy belátható időn belül sikerül elérnünk az évi kétmillió utast” – mondta Helexa. A két főváros közti menetidő 11 perccel rövidül, 56 perc lesz, kora reggeltől éjjelig napi 38 járat indul a vonalon.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »