Friedrich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök közösen figyelmeztetett arra, hogy az európai demokráciákat a hidegháború óta nem látott mértékű külső és belső fenyegetés éri. A német újraegyesítés 35. évfordulóján tartott rendezvényen mindkét vezető hangsúlyozta: Európának meg kell erősödnie, hogy szembenézzen a globális politikai és gazdasági átrendeződéssel – közölte a Politico.
Merz szerint egy „autokrata államokból álló tengely” jött létre, amely nyíltan támadja a liberális világrendet és a nyugati demokráciákat. „A világ hatalmi központjai olyan mértékben tolódnak el, amilyenre a hidegháború vége óta nem volt példa” – mondta, hozzátéve, hogy a liberális demokrácia vonzereje érezhetően csökken. Kiemelte, már nem magától értetődő, hogy a világ a Nyugat értékeit követi, ezért Európának újra képessé kell válnia szabadsága megvédésére.
Macron a kancellár szavaihoz csatlakozva „a demokrácia elfajulásáról” beszélt, amely szerinte belső támadások következménye is. „Belülről fordulunk önmagunk ellen, megkérdőjelezzük a saját demokráciánkat” – fogalmazott. A francia elnök szerint a demokratikus vitát egyre inkább a gyűlöletbeszéd váltja fel, amiért jelentős részben az amerikai és kínai cégek által birtokolt közösségi média platformok a felelősek, amelyeknek nem érdekük a demokrácia védelme.
Mindkét vezető egyetértett abban, hogy a kihívásokkal való szembenézéshez Európának növelnie kell gazdasági versenyképességét. Merz szerint a kontinensnek új kereskedelmi megállapodásokkal és piacok keresésével kell felvennie a harcot a világban terjedő protekcionizmussal szemben.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Manon Cruz/Pool via AP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


