Donald Trump amerikai elnök korábban vasárnapig adott időt a Hamásznak, hogy elfogadja a javaslatot. A terrorszervezet több feltétel teljesítését ígéri, de nem kíván teljesen kivonulni a palesztin politikából.
Ezeket „egy átfogó palesztin nemzeti keretben fogják kezelni, amelyben a Hamász is részt vesz és felelősségteljesen hozzájárul”, közölte a szervezet. Trump tervezete a Hamász teljes lefegyverzésével és a palesztin politikai életből való kizárásával számol.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy a Hamásznak vasárnap este 6 óráig bele kell egyeznie a Gázai övezetre vonatkozó, javasolt béketervbe, ellenkező estben még nagyobb katonai válaszlépésekre számíthat.
Trump a jelek szerint mindenképpen be akarja tartani a háború befejezésére és a több tucat túsz hazatérésére tett ígéreteit még a támadás második évfordulója, kedd előtt.
A húszpontos béketervet Izrael elfogadta, és nemzetközi szinten is üdvözölték azt, de a kulcsfontosságú közvetítők, Egyiptom és Katar, valamint legalább egy Hamász-tisztviselő azt mondta, hogy egyes elemek további tárgyalásokat igényelnek, anélkül, hogy ezt részletesen kifejtették volna.
„Minden ország aláírta! Ha ez az UTOLSÓ ESÉLY, megállapodás nem jön létre, akkor olyan Pokol szabadul rá a Hamászra, amilyet még soha senki nem látott. ÍGY VAGY ÚGY, DE BÉKE LESZ A KÖZEL-KELETEN”
– írta Trump saját közösségi platformján, a Truth Social-on.
A Hamász legtöbb gázai felső vezetőjét és több ezer harcosát már megölték, de még mindig befolyással rendelkezik az izraeli hadsereg által nem ellenőrzött területeken, és szórványos támadásokat indít, amelyekben izraeli katonák haltak és sebesültek meg.
A Hamász korábban kitartott azon álláspontja mellett, hogy csak tartós tűzszünetért és a teljes izraeli katonai kivonulásért cserébe engedi el a megmaradt túszokat, ami az egyetlen lehetséges alkualapja.
Izrael politikai vezetése arra utasította a hadsereget, hogy állítsa le Gáza városának bevételére irányuló műveleteket, és a továbbiakban kizárólag védelmi akciókat hajtson végre – írja a The Times of Israel az izraeli hadsereg rádiója és a közmédia, a Kan értesülései alapján.
A döntés közvetlenül azután született, hogy Donald Trump amerikai elnök kijelentette: meggyőződése szerint a Hamász kész a tartós békére, és felszólította Izraelt, hogy azonnal állítsa le a Gázai övezet bombázását.
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


