Fülöp Antal: Az elszabadult harsona

Fülöp Antal: Az elszabadult harsona

A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában megjelent Fülöp Antal regénye Az elszabadult harsona címmel.

1989 októberében a „bársonyos forradalom”, közel ötven éven át tartó elnyomó bolsevik rendszert szüntet meg Közép-Európában, így Szlovákiában is. Az „Elszabadult harsona” című regény ezt az időszakot dolgozza fel: a váratlanul fölszabadult  légkörben  a polgároknak újra kell tanulniuk a diktatúra alatt elfelejtett szabadságot.

A regény olvasása közben látjuk, hogy ez nem is olyan könnyű feladat! Hiszen az ötven évig tartó parancsuralmi rendszer – mondhatni – kiölte  a ( korábbi): „elvtársakból” a szabad és önálló  gondolkozás és döntések hajlamát és képességét.

Hírdetés

Ez lépten-nyomon  furcsa magatartásformákat okoz, amely gyakran meglepő emberi reakciókban nyilvánul meg. Ezek az gyakran mulattató magatartásformák adják a regény komikumát. De olyan komikum ez, amely mögött egy rettenetesen pusztító kommunista múlt tátong. Majd 1990-ben ehhez társul még  Szlovákia nyugati határainak megnyitása, és ezzel , a „vasfüggöny” innenső (kommunista) térségében: stratégiailag  (szándékosan) sötétre festett   Nyugat-kép szertefoszlása.

Megvásárolható a www.liliumaurum.sk weboldalon.

Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »