A közelmúltban a Magyar Napló és a FÓKUSZ Egyesület gondozásában megjelent Jezsó Ákos legújabb kötete, „Éjfélre kialszanak a lángok” címmel, amely lényegében a szerző felvidéki magyarság sorsát feldolgozó trilógiájának harmadik, s egyben befejező része. Az első két kötet szintén a felvidéki magyarok Trianon után sorsát meséli el, két regényben, „Megyek Túlra” és „Mécses a ködben” címmel.
Hiánypótló szépirodalomról van szó, hiszen a történelmi Magyarország szétdarabolását követő évtizedek – most már több mint száz esztendő – meghatározta a határon túlra rekedt magyarok életét, jövőjét. Nem is akármilyen mértékben. S ennek a témának, tragikus sorsnak a feldolgozása – akár a dokumentációs irodalom segítségével, akár szépirodalom eszköztárával – létfontosságú.
Ezt az igényt fedezte fel Jezsó Ákos évekkel ezelőtt, s most megszületett a trilógia harmadik kötete is. „Az író ezúttal a korábbiaktól eltérő elbeszéléstechnikát választott: egy ma élő szereplő, egy oknyomozást folytató író álmain és fantáziáján keresztül mutatja be nekünk a múltat, s benne azokat a magyarokat, akik minden elnyomás, megaláztatás ellenére hűek maradtak nemzetükhöz, magyarságukhoz.” – írta ajánlójában Gáspár Ferenc József Attila-díjas író, majd hozzátette: „Akadnak közöttük megkeseredtek, az örökös harcban, elnyomatásban megfáradtak, de olyanok is, akik soha nem felejtették el Tompa Mihály intő sorait: Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!”
Valóban: beszélhetünk mi akármennyit a határon túli – és ezen belül a felvidéki – magyarságról, annak történetéről, sorsáról, írhatunk cikkeket, tanulmányokat erről a témáról, de igazán csak az tudja ezt megérteni, aki átélte, vagy aki éveken, évtizedeken foglalkozott ezzel a témával, és nemcsak foglalkozott, meg is akarja érteni. Jezsó Ákos megértette ezt a problémát, együtt élt a felvidéki magyarok sorsával. Nem véletlenül, hiszen ő maga is érintett: apai nagyapja Érsekújvárban született, nagyanyja pedig Pozsonyban, még az Osztrák-Magyar Monarchiában. Később mindketten tanárok lettek. Ákos már Budapesten születetett, nagyszüleit ugyanis 1946-ban kitelepítették a Felvidékről, a családot tehát szétszakították. A szerzőt tehát a múlt történései és érzelmei is inspirálták. Ezért (is) hiteles trilógiájának harmadik kötete, hiszen nemcsak a szépirodalom eszközeit használja, hanem a valóságot írja le az olvasó számára. Maga Jezső Ákos is ezt vallja a kötet szerzői előszavában, mégpedig a következőképpen:
„Arra törekedtem, hogy az igazságot írjam, azt, ami a fikciós regény lapjai mögött valóban megtörtént, vagy megtörténhetett az ezerfelé szétszórt felvidéki magyarsággal – még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.”
Igen, ez valóban sokaknak nem tetszik, de ez különösképpen ne zavarjon bennünket, hiszen a felvidéki magyarok hiteles történetét csak mi, felvidéki magyarok tudjuk elfogultság nélkül megírni, nyilvánosság elé tárni.
„Az igazság már csak ilyen, nem mindenki öleli magához.” – vallja a szerző, majd hozzáteszi: „A valóság azonban ettől még valóság marad. Ugyanakkor ez adja a reményt is, hiszen csakis úgy lehet megbékélni, ha egyre végre jó alaposan kibeszéljük magunkat, és elmondjuk, őszintén elmondjuk, hogy mi bánt.”
Persze ez a „kibeszélés” nemcsak a történelmi sebek nyalogatását, állandó emlegetését, a múlt sérelmeit jelenti, hanem azt a gazdag szellemi-kulturális örökséget is, amelyet a felvidéki magyarság létrehozott az elmúlt évtizedekben. Azt a küzdelmet és hitet is jelenti, amellyel a felvidéki magyarok túlélték – már, aki túlélte – a kitelepítéseket, a deportálásokat, a csehszlovák állampolgárság elvesztését és folytathatnám. Igen, erről beszélni kell, erről írni kell, s az, hogy Jezsó Ákos a regényes formát választotta ennek a témának a feldolgozására, becsülendő.
A regény két hősének – a felvidéki származású Ádámnak és unokatestvérének, Péternek, aki az Ipoly északi oldalán lakik – története tárgyilagosan és hitelesen mutatja be a Felvidék elszakadásának következményeit, különös tekintettel a valamikor egységes magyar családok szétszakítására. Köztudomású, hogy a trianoni döntések (szándékosan többes számot írtam), illetve a politika keményen beleszólt, pontosabban fogalmazva: megváltoztatta a magyar-magyar kapcsolatokat és a magyar családok életét, sorsát és megpecsételte a jövőjüket. A kérdés csak az, hogy ehhez a helyzethez hogyan tudtak alkalmazkodni a felvidéki magyarok, miként tudtak megélni, túlélni.
A könyv egyes részei már megjelentek önálló novellaként irodalmi lapokban, most egységes történetet látunk ezekből a harmadik kötetben. Jezsó Ákos trilógiája tulajdonképpen egy száz éven átívelő, egységes szerkezetű családregény, amely három nemzedék, a Trianon utáni első, második és harmadik generáció életének története.
Domonkos László író fogalmazta meg, hogy:
„Jezsó és az őt rabul ejtő és rabul tartó Felvidék kapcsolata most mindenesetre jelentékeny alkotással ajándékozott meg bennünket. Amiért, légyen a kép könyörtelenül pontos vagy éppen elkeserítő, köszönettel tartozunk.”
Tarics Péter
Fotó: Horváth Péter Gyula
Nyitókép: Jezsó Ákos dedikál az idei ünnepi könyvhéten
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
