70 évre emelhetik a sofőrök kötelező orvosi vizsgálatának korhatárát

70 évre emelhetik a sofőrök kötelező orvosi vizsgálatának korhatárát

Emelkedhet a gépjárművezetők kötelező orvosi vizsgálatának korhatára. Az új szabályozás szerint a 70. életévüket betöltött sofőröknek kellene ötévente vizsgálaton részt venniük, a jelenlegi 65 éves korhatár helyett. Ez a közúti közlekedésről szóló törvény módosításából következik, amelyet a parlament kedden második olvasatba utalt. A javaslatot Ľubomír Vážny (Smer-SD), a kormánykoalíció parlamenti képviselője terjesztette elő.

„Az Országos Rendőr-főkapitányság 2023-as statisztikái szerint a 65 és 70 év közötti járművezetők okozták a legkevesebb balesetet. Erre az alacsony arányra, az autók biztonsági felszereltségében és rendszereiben bekövetkezett technológiai fejlődésre, valamint az emberek érzékszervi és kognitív képességeinek természetes javulására való tekintettel a módosításunk 65-ről 70 évre emeli a kötelező megelőző orvosi vizsgálat korhatárát a gépjárművezetés esetében”

érvelt a képviselő.

A javaslat elfogadása esetén a 80. életévüket betöltött járművezetőknek két és fél évente kellene orvosi vizsgálaton átesniük. A képviselő a módosítással egyúttal megszüntetné a vizsgálatokkal kapcsolatos párhuzamosságokat is. Ennek érdekében javasolta, hogy a járművezetők esetében fogadják el a háziorvos által végzett általános megelőző vizsgálatot is, amennyiben azt abban az évben végezték el, amikor a közúti közlekedési törvény szerinti kötelező vizsgálat esedékessé vált.

pontosított.

Hírdetés

A törvénymódosítás a gyalogosok biztonságát is növelni kívánja a járdákon. A törvényben meghatároznák a „sétasebesség” értékét, mégpedig óránkénti hat kilométerben. Vážny ezt a gyalogosok és az elektromos rollerek, kerékpárok vagy más segédmotoros eszközök használói közötti növekvő számú ütközéssel indokolta.

„Ennek gyakorlati jelentősége lesz a kerékpárosok és más közlekedési eszközök használói által a járdákon elkövetett szabálysértések bizonyítása során is, különösen azokban az esetekben, amikor objektíven meg kell állapítani, hogy túllépték-e az elsődlegesen a gyalogosok számára fenntartott területen megengedett sebességet”

tette hozzá.

teraz.sk

Nyitókép forrása: final-cd.sk/illusztráció


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »