Tisztújított a Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége

Tisztújított a Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége

Szeptember 25-26. között az SZMKSZ (Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetsége) harmadik alkalommal szervezte meg a Diákparlamentet, amelynek a Dunaszerdahelyi ThermaHotel adott helyszínt. A csapatépítő és tisztújító rendezvény egyik legfontosabb napirendi pontja az új elnökség megválasztása volt.

A háromnapos rendezvény ismerkedő délutánnal kezdődött, amelyen a más-más régióból érkező középiskolások különböző érdekességeket tudtak meg egymásról. A nap folyamán vendégük volt Gergely Papp Andrea, Debrőd polgármestere, a Magyar Szövetség Kassa megyei képviselője, aki a polgármesteri tisztséggel járó tapasztalatait osztotta meg a fiatalokkal, hangsúlyozva  a közösség erejének fontosságát.

A következő nap panelbeszélgetéssel kezdődött, amelyen három generáció szólalt fel a középiskolások közösségi életével kapcsolatban. A beszélgetés során Nagy Zsuzsanna, Nagy Gréta és Gaboda László osztották meg gondolataikat, ugyanakkor a közönség is aktívan bekapcsolódott. Ezt követően Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke látogatta meg a Diákparlament rendezvényét, amelyen maga is aktívan részt vett a csapatépítő programban.

A rendezvény záróprogramja a felvidéki Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó intézménye és tudásközpontja által szervezett vitaakadémia volt, amelyen a résztvevők csapatokban álltak ki egymással szemben vitázni, amely során érvelési technikákat sajátíthattak el.

Hírdetés

A rendezvény során a Szlovákiai Magyar Középiskolások Szövetségének diákparlamentje megválasztotta a szervezet új elnökségét is. A szavazatok alapján az eddigi elnök, Gajdoš Vilmos maradt továbbra is a szervezet elnöke, amelynek alelnöke Alföldy András lett.

Média elnöknek Bondor Sebestyént, Žáčik Jázmint és Antal Fannit választották. A szervezet pénzügyi alelnöke Fekeč Angelika lett. A régiófelelős alelnökök a következő középiskolások lette: a nyugati régióért felelős alelnök Nagy Gréta, a keleti régióért felelős alelnök Mártha Mátyás lett. A szervezet belügyi alelnökévé  Žatková Viktóriát választották.

A Diákparlament idei rendezvénye nemcsak a tanulásra és a fejlődésre biztosított lehetőséget, hanem arra is, hogy hasonló, de akár eltérő gondolkodású fiatalok találkozhassanak, beszélgessenek és egy közösséget alkossanak – fogalmazott portálunknak Fekeč Angelika, elnökségi tag.

SZE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »