Megfejtették, miért élhetett 117 évig a világ egyik legidősebb embere

Megfejtették, miért élhetett 117 évig a világ egyik legidősebb embere

2024 augusztusában, 117 éves korában hunyt el Maria Branyas Morera, a világ akkori legidősebb embere. Az Egyesült Államokban született, majd Spanyolországban élt asszony szinte a teljes 20. század és a 21. század elejének történelmét átélte – a spanyolnáthától kezdve két világháborún át egészen a koronavírus-járványig. Hosszú életének titkát most a kutatók próbálták megfejteni.

Branyas sokszor hangoztatta, hogy hosszú életét a „szerencsének és a jó genetikának” köszönheti. A tudósok azonban mélyebb vizsgálatokat végeztek, és kiderült: ennél jóval összetettebb tényezők állhatnak a háttérben.

A Cell Reports Medicine folyóiratban megjelent tanulmány szerint a genetikai adottságok mellett kulcsszerepe lehetett a mediterrán étrendnek is, amelynek része volt a napi joghurtfogyasztás. Emellett Branyas rendszeresen mozgott, ami szintén hozzájárulhatott kiemelkedő egészségi állapotához.

Manel Esteller, a Barcelonai Egyetem genetikusa és csapata részletes elemzést végzett: vér-, nyál-, vizelet- és székletmintákat vizsgáltak. Ezekből kiderült, hogy:

Hírdetés

A kutatók szerint Maria Branyas Morera valóban „szerencsés volt a genetikai lottón”, hiszen olyan génvariánsokkal bírt, amelyek más élőlények esetében is a hosszú élettel állnak összefüggésben.

Ugyanakkor Mayana Zatz, a Sao Paulói Egyetem genetikusa arra figyelmeztet: egyetlen ember példája alapján nem lehet általános következtetéseket levonni. A tanulmány inkább arra világít rá, hogy a genetika, az étrend és az életmód együttese alakíthatja a kivételesen hosszú élet titkát.

HVG

Nyitókép forrása:  wikipedia


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »