Bartók Béla, aki zseni, aki elszegényedve halt meg New Yorkban Juhász Katalin2025. 09. 26., p – 11:32
Nyolcvan éve, 1945. szeptember 26-án hunyt el New Yorkban Bartók Béla, a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzője, aki emellett népzenekutató, zongoraművész és tanár is volt, élete utolsó éveit azonban nélkülözésben és barátai jóindulatára szorulva töltötte.
1881-ben született Nagyszentmiklóson, a mai Románia területén, zeneszerető családban: apja iskolaigazgatóként több hangszeren játszott, anyjától pedig ötévesen tanult meg zongorázni. Kilencévesen már komponált, első darabjait alig 11 évesen koncerten mutatta be.
A népdalok bűvöletében
Tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd a budapesti Zeneakadémián folytatta. A századfordulón kezdett népdalokat gyűjteni, és hamar felismerte: ezekben a „paraszti” dallamokban ott rejlik a magyar zene valódi forrása. Kodály Zoltánnal együtt több ezer dalt jegyeztek le a Kárpát-medencében, később Észak-Afrikában és Törökországban is gyűjtött. A népdalok ritmus- és hangzásvilágát építette be saját kompozícióiba is, új korszakot nyiva a zenetörténetben.
Az érthetetlen zeneszerző
Bartók pályája azonban nem volt zökkenőmentes. Zenéjét kezdetben sokan érthetetlennek, bonyolultnak tartották, egyetlen operáját, A kékszakállú herceg várát például évekig játszhatatlannak minősítette a szakma. Csak 1918-ban került színpadra – akkor viszont hatalmas sikerrel. Másik két színpadi műve, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin szintén meghökkentette a közönséget, olykor botrányt is kavart. Külföldön egyre nagyobb sikereket aratott, de Budapesten mellőzötten, belső emigrációban élt. A harmincas években szembehelyezkedett a fasizmus terjedésével, ezért nem lépett fel többé Németországban, végül 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált a háború, a fasizmus elől.
Bizonytalanság, betegség
Amikor második feleségével, Pásztory Dittával és fiával, Péterrel 1940 őszén New Yorkban kötött ki, a háború és a fasizmus elől menekült, bár hivatalosan egy koncertkörútra érkezett. A tengerentúlon azonban nem várta könnyű élet. Európában már híresnek számított, Amerikában azonban szinte ismeretlen volt. A Columbia Egyetemen kapott népzenei kutatói megbízása alig biztosította a megélhetést, inkább alamizsna volt, amelyet egy befolyásos barátjának köszönhetett.
„Ez az utazás voltaképp ugrás a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenből” – írta Annie Müller-Widmann-nak küldött búcsúlevelében. Jól sejtette, hogy az amerikai közönség ízléséhez nehéz lesz alkalmazkodnia. Ráadásul egészsége is rohamosan romlott, tüdőbaja és a később diagnosztizált leukémia lassan felemésztette erejét.
Idegen volt New Yorkban
Kérdés persze, hogy egészségesen vajon mennyire tudott volna beilleszkedni egy teljesen más társadalomba. Leveleiben egyre kilátástalanabb hangon írt: „Én meglehetősen pesszimista vagyok, minden bizalmamat elvesztettem az emberekben, az országokban, mindenben” – vallotta 1942-ben. Anyagi gondjaikat barátok – köztük Yehudi Menuhin és Serge Koussevitzky – enyhítették, akik néha megbízásokkal látták el. Nekik köszönhetően születtek meg utolsó, halhatatlan művei: a Concerto, a Hegedű szólószonáta, a befejezetlen III. zongoraverseny és a Brácsaverseny.
A világhírű hegedűművész, Yehudi Menuhin volt Bartók leglelkesebb pártfogója. Úgy érezte, megtalálta a 20. század legnagyobb zeneszerzőjét. „Bartók művei túlélik a római fürdőket és a kínai nagy falat” – írta. „Egyetlen kortárs zeneszerző sem vonzott olyan ellenállhatatlanul, mint Bartók.”
New Yorkban Bartók Béla végig idegennek érezte magát. 1945 szeptemberében, elszegényedve halt meg 64 évesen. Hamvait csak több mint négy évtizeddel később, 1988-ban vitték haza és helyezték végső nyugalomra Budapesten.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
