Lázár János: álmaimban sem feltételeztem, hogy összefüggésbe hoznak a rendőrkapitány halálával

Lázár János: álmaimban sem feltételeztem, hogy összefüggésbe hoznak a rendőrkapitány halálával

Megszólalt Lázár János, aki szerint gonoszság öngyilkosságból kampányt csinálni, és alaptalan és méltatlan kísérlet összefüggésbe hozni őt Szabó Zsolt rendőrkapitány tragikus halálával

Megszólalt Lázár János építési és közlekedési miniszter, Hódmezővásárhely volt polgármestere, aki az atv.hu-nak beszélt a Szabó Zsolt vásárhelyi rendőrkapitány öngyilkossága körüli vitáról.

Lázár János azzal kezdte, hogy ismeretlenül is szíven ütötte a tragédia, apaként pedig ilyenkor az árván maradó gyerekek jutnak az eszébe először. Azt is mondta, hogy a politikai cirkusz csak tetézheti a család fájdalmát, de ez láthatóan nem zavarja azokat, akik csinálják – fogalmazott a miniszter, aki a legvadabb álmaiban sem feltételezte, hogy valakik összefüggésbe hozzák majd ezzel a tragédiával.

Lázár János: nem is ismertem a kapitányt

Lázár János azt mondta, nem érezhet felelősséget, hiszen az áldozatot nem is ismerte, és a döntésének a valódi okai számára éppúgy ismeretlenek, mint bárki más számára. Azok számára is, akik most veszik a bátorságot, hogy egy halott nevében tegyenek nyilatkozatokat, köztük első helyen egy olyan politikus, aki nem ismert erkölcsi gátat, ha mások magánéletéről volt szó – fogalmazott.

A miniszter szerint az természetes, hogy a rendőrség kiáll egy bajtársa mellett, ugyanakkor „azt azért ne várja el a rendőrség, hogy a politikusok, függetlenül attól, hogy melyik oldalon állnak, az újságírók, függetlenül attól, hogy kivel szimpatizálnak, vagy a polgárok, függetlenül attól, hogy kire szavaznak, hallgassanak, és adott esetben ne mondjanak véleményt, ne fogalmazzanak meg kritikát a rendőrség munkájáról” – tette hozzá Lázár János.

Lejárató cikk és Márki-Zay Péter vádjai

Hírdetés

A rendőrkapitány öngyilkossága előtt a Promenad24.hu nevű hódmezővásárhelyi lapban jelent meg egy névtelen cikk, amely azt állította, hogy Szabó Zsolt elhanyagolja a város közbiztonságát, miközben romantikus kapcsolatot tart fent az önkormányzat egyik, a polgármester közelében dolgozó munkatársnőjével. Márki-Zay Péter ellenzéki politikus, Hódmezővásárhely polgármestere feltételezése szerint az „álhírterjesztő oldal” lejárató cikke állhat a tragédia hátterében. Az írta, hogy tudomása szerint a rendőrkapitány a cikk után felajánlotta lemondását, de a felettesei továbbra is bizalmukról biztosították.

Hosszú videóüzenetben szólalt meg a rendőrség

Az ügy meglepő fordulata volt, hogy a rendőrség a szűkszavú részvétnyilvánítás és közlemény után egy hosszú videóüzenetben is megszólalt. Keddi videóüzenetében Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője azt mondta: bár folyamatban lévő ügyekben általában nem nyilatkoznak, és a magánéletet nem keverik össze a hivatással, most mégis kivételt tesznek, „mert egy kollégájukat érte nemtelen támadás, ő pedig már nem védheti meg magát”.

„Az elmúlt hetekben egy, szokásos módon névtelenül megjelent írásban kezdtek célozgatni arra, hogy a hódmezővásárhelyi rendőrség rosszul végzi a dolgát: a várost ellepi a bűn, és ennek egyik oka, hogy a rendőrkapitány nem a munkájára koncentrál, mert magánélete fontosabb, mint a közérdek. Mindezt védett, szabad véleményként tárták az olvasók elé, amiért aztán felelősséget sem kell vállalni” – mondta Gál Kristóf, majd hosszan sorolta az adatokat, hogy bizonyítsa: a rendőrkapitány jól végezte a munkáját, a város bűnüldözési adatai éppen javuló tendenciát mutattak.

Mint mondta, a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányság a megyei jogú városok felderítési eredményességének rangsorában az elmúlt öt évben az első helyen végzett, egyszer második, egyszer pedig harmadik lett. Azt is elmondta, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények száma a tavalyi részadatokhoz képest 33 százalékkal csökkent, miközben a felderítési mutató 87 százalékra emelkedett. Gál úgy fogalmazott: „ettől függetlenül elfogadjuk az építő jellegű kritikát, ugyanakkor a kollégáinkat ért alaptalan vádaskodást, célozgatást, magánéletükben vájkálást visszautasítjuk.”

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https://www.facebook.com/PoliceHungaryOfficial/videos/1326791172402036/&show_text=0&width=560

Ha segítségre van szüksége

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 0-24-ben elérhető a 116-111-es számon, a hívás anonim és ingyenes. Chatelni 13-21 óra között itt lehet.

Ha felnőtt, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »