Taxisok százai demonstrálnak Budapesten – képek

Szerda reggelre vonulásos taxis tüntetést hirdettek Budapest több helyszínére, a Városház utcába, illetve a Hősök terére a főváros taxirendelet módosítása miatt.

A Hősök terén és a Városház utcában a szervezők bejelentése szerint több mint száz taxis demonstrál a Városházán tartandó taxirendelet-módosítás miatt.

A Városháza szerint túl sok a taxis Budapesten, ami minőségi és megélhetési probléma, a taxisok szerint viszont korlátozni kellene az engedélyek számát, és jelentősen emelni a három éve változatlan tarifát.

A taxisok viszont vélik, a hosszas egyeztetés után épp a legfontosabb kéréseik nem kerültek be az előterjesztésbe. „Elegünk van abból, hogy nem veszik figyelembe azt, amit a taxisok szeretnének: a létszámstopot és a tarifát – fogalmazott Kiss Ádám, a Taxisok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke korábban az InfoRádióban.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke is arról beszélt az InfoRádióban, hogy több javaslatuk sem került be a főváros tervezetébe. „Sok hűhó, semmiért. Nagyjából így tudnám összefoglalni ennek a tartalmát, hiszen azokat a kéréseket, komoly szakmai igényeket, amiket megfogalmaztak a taxisok saját maguk, illetve az utasok védelmében és érdekében, lesöpörték” – vélekedett.

Hírdetés

Budapest, 2025. szeptember 24.  A fővárosi taxirendelet tervezett módosítása ellen tiltakozó taxis demonstráció résztvevői a Hősök terén, a Szépművészeti Múzeum előtt 2025. szeptember 24-én.  MTI/Bodnár Boglárka

Budapest, 2025. szeptember 24.   A fővárosi taxirendelet tervezett módosítása ellen tiltakozó taxis demonstráció résztvevői a Hősök terén 2025. szeptember 24-én.   MTI/Bodnár Boglárka

Budapest, 2025. szeptember 24.  A fővárosi taxirendelet tervezett módosítása ellen tiltakozó taxis demonstráció résztvevői a Városház utcában 2025. szeptember 24-én.  MTI/Illyés Tibor

A taxisok problémásnak tartják, hogy

  • tarifaemelést nem kaptak,
  • a létszámkorlátozást nem tartják indokoltnak,
  • az illegális személyszállítókat nem szorítják ki,
  • a legális szolgáltatókat viszont tovább szigorítanák.
  • „Ez teljesen elfogadhatatlan!” – olvasható a Fővárosi Taxi Egyesület közösségi oldalán.

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »