Szeptember 20-án is százak keltek útra gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről, hogy a remény szentévében is elvigyék személyes és közösségi kéréseiket a Pécsi Egyházmegye őszi zarándoklatán a Szent Vér-ereklyét őrző kegyhelyre, Bátára. A szabadtéri oltáránál ünnepi szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelen lévő papok koncelebrálásával.
Báta hazánk egyetlen Szent Vér-kegyhelyeként már a középkorban is jelentős zarándokhely volt, mely a számos Mária-kegyhely mellett az Eucharisztiára irányítja a figyelmet. A Pécsi Egyházmegye 2014 óta hívja évente zarándoklatra a híveket a bátai kegyhelyre.
A zarándokok – köztük sok kisgyermekes, babakocsit toló család – idén igazi nyári időjárási körülmények között tették meg a rövid pihenőkkel megszakított, Mohácstól 22, illetve Bátaszékről 11 kilométeres utat a kegyhelyig, ahol Sümegi József diakónus fogadta az érkezőket.
A kegyhelyen a hívek egész nap imádkozhattak az Oltáriszentség előtt.
A zarándoklat ünnepi szentmiséjét a szabadtéri oltárnál, a Szent Vér-ereklye közelségében ünnepelték.
Felföldi László püspök szentbeszédében a reményről szólt. Az ember életében a remény adja meg az erőt a kimozduláshoz, ezáltal tud továbblépni. A remény mindenkiben benne van, azért kaptuk mindnyájan a lelkünkbe helyezve, hogy megvalósítsuk Isten rólunk szőtt csodálatos álmát.
A remény nem egy jámbor óhaj, hogy hát majd csak lesz valahogy…
Erre a reményre, erre az új lendületre, új erőre és új aktivitásra van most szükség minden keresztény ember, minden keresztény család és minden keresztény közösség életében.
Most különösen igaz Jézusnak az a példabeszéde, melyben azt mondja az Isten országáról, hogy olyan, mint egy mustármag. A parányi mustármag reménye pedig az, hogy majd egyszer csak felnő, és gyönyörű fává lesz (vö. Mt 13,31–32). 2000 év alatt az Egyház felnőtt, fantasztikus fává lett; intézmények, nemzetek, sorsok, missziók csatlakoztak hozzá. Ám ha most Európában ránézünk erre a fára, akkor azt látjuk, hogy megöregedett, elszáradtak az ágai, nagyon sok helyen már nem hoz gyümölcsöt – mondta a főpásztor. – De Jézus nem a nagy fát látja, hanem a mustármagot, amely kicsiny és elkezd terebélyesedni.
Mert ez Krisztus mai üzenete a mustármagról: mi is kisebbnek érezzük magunkat minden másnál, de egy gondolat, egy üzenet egyszer csak csodát teremt.
Az Egyház mindig így él, és mindig a Szentlélek megfoghatatlan erejéből fog táplálkozni, megújulni, és megtalálja magát. Ez az a titok, amelybe bele kell állnunk.
Nagyon fontos, hogy újra kommunikáljunk egymással – hangsúlyozta a pécsi megyéspüspök. – Ferenc pápa azt mondta, hogy az Egyháznak együtt és újra el kell indulnia a szinodális úton. Én azt mondom, ehhez tessék találkozni, leülni, és beszélni egymással, jelen lenni. Ez a találkozás titka.
Leó pápa azt mondja a szinodális útról, hogy a kommunikáció nem csupán információátadás, hanem egy kultúra, emberi és digitális környezet létrehozása, amely a párbeszéd és vita fórumává válik.
Vagyis a békét teremtsük meg a szavainkkal, azzal, ahogy kommunikálunk, ahogy beszélünk és amiről beszélünk, ami érthető, reményt adó üzenetet kell hogy hordozzon.
Ezért kérem és szorgalmazom újra és újra – és nagyon sok egyházközösségben már meg is valósult –, hogy találkozzanak az atyák a hívekkel és egymással – tette hozzá a főpásztor. – Egyszerűen együtt kell lenni, és leülni egymással beszélgetni. Legyünk jelen szép szóval, jó szívvel, és találkozzunk a hívekkel és nem hívőkkel is, akikhez csak így lehet elvinni a hit örömét, erejét és csodáját.
Ehhez hozzátartozik az istenkapcsolat legfontosabb része, az imádság. Az ima nem pótolja a tevékenységünket, és a tevékenységünk üres és erőtlen az imádság nélkül. A kettőt egységbe kell hoznunk, és akkor lesz ereje, akkor lesz gazdagsága.
Istennek volt egy álma rólunk, és elkezdte annak megvalósítását, mert életet adott nekünk. Mi az Isten álma, terve bennünk, velünk és általunk? Milyen a kapcsolatunk a családtagjainkkal? Hogy kommunikálunk egyházközösségünkkel, a hívekkel és a hitetlenekkel?
Ez a mi átruházhatatlan felelősségünk, amit Isten rajtunk fog számonkérni. De ebben öröm, béke és remény van. Éljük meg ennek a csodáját, éljük meg ennek az örömét! – buzdított Felföldi László püspök.
A szívünkben a szeretet, a hit talán parányi, de Isten már látja, hogy mire képes a mi szívünk, az én szívem az ő kegyelmével. „Mert hiszem: Isten új arcot ölt minden reggel, és most teremti a világot, nem valahol az elfelejtett múlt ködében. Ez késztet minden percben készen állni a nagy találkozásra, mert ez a váratlan a Gondviselés szabálya – idézte a püspök Leo Jozef Suenens belga bíborost. – Ez a kiszámíthatatlan Isten ment meg minket, és szabadít meg minden a determinizmustól, kijátszva a szociológusok borúlátó jóslatait. Ez a kiszámíthatatlan Isten szereti gyermekeit, az embereket. Ez reményem forrása. A remény embere vagyok: nem emberi érvek, nem természetes optimizmus táplálja bennem a reményt, hanem egyszerűen hiszem, hogy a Szentlélek működik az Egyházban és a világban, akár tudunk róla, akár nem. A remény embere vagyok, mert hiszem: a Szentlélek mindörökké a teremtő Lélek, aki minden reggel új szabadságot, örömöt és bizalmat hoz azoknak, akik befogadják. A remény embere vagyok, mert tudom, az Egyház története hosszú, és tele a Szentlélek csodáival. Remélni kötelesség, és nem fényűzés. A remény nem álmodozás, ellenkezőleg: eszköz, hogy álmunkat valóra váltsuk.
A szentmise hagyományosan eucharisztikus körmenettel zárult.
Felföldi László püspök szentbeszédének bővebb leírása ITT olvasható.
Forrás: Pécsi Egyházmegye 1., 2.
Fotó: Schnell Tamás; bátai kegyhely / Sipos Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
