A ferences jubileumok Assisi Szent Ferenc életének egy-egy jelentős eseménye felé fordítják figyelmünket. 2024-ben ünnepelték a nyolcszázadik évfordulóját annak, hogy Szent Ferenc 1224. szeptember 17-én Alverna hegyén megkapta Krisztus szenvedésének jeleit, a stigmákat. Junno Arocho Esteves írásának szerkesztett változatát adjuk közre, amely az America Magazine-ban jelent meg 2024 őszén.
A 800. évforduló apropóján 2024. április 5-én Ferenc pápa a magánkihallgatásra érkezett alvernai ferences közösség tagjaihoz intézett beszédében úgy fogalmazott: a stigmák „emlékeztetnek arra a fájdalomra, amelyet Jézus saját testében szenvedett el irántunk való szeretetből és üdvösségünkért”. A Szentatya így folytatta: „A keresztre feszített Krisztus képe, amely Alvernán megjelent neki, és testén is nyomott hagyott, ugyanaz, mint ami már megtérése kezdetén szívébe vésődött, és rámutatott küldetésére: »Menj, és állítsd helyre házamat.«”
Bár az Egyház története során több szent is részesült a stigmatizáció adományában, Assisi Szent Ferenc volt az első, akinek esetét hitelesen feljegyezték. Assisi Szegénykéje azonban mindent megtett, hogy elkerülje e csodálatos, ugyanakkor rendkívüli fájdalmakkal járó jelenség nyilvános elismerését.
1224. szeptember 14-én, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén – két évvel halála előtt – Ferenc Alverna remeteségében tartózkodott, visszavonultságba és imádságba merülten. Celanói Tamás testvér, akit IX. Gergely pápa 1229-ben bízott meg Ferenc életrajzának megírásával, így számol be az ott történtekről:
Az életrajzíró így folytatja beszámolóját: „Kezei és lábai középen szegekkel átverteknek látszottak; a szegek feje a tenyereken és a lábfejek felső részén domborodott, hegyük pedig az átellenes oldalon nyúlt ki, és egy húsdarabocska a szegek erősen visszagörbített hegyére emlékeztetően szemmel láthatólag kiemelkedett környezetéből. Ugyanígy látszottak és szintén jól kivehetők voltak a szegek nyomai a lábakon is. Testének jobb oldalán pedig, mintha lándzsával szúrták volna át, egy behegedt seb látszott, amelyből időről időre vér szivárgott, úgyhogy alsó ruháján kívül sokszor tunikáját is átnedvesítette.” (CÉ2 95)
Tamás testvér külön fejezetet szentelt annak is, hogy Ferenc mennyire igyekezett eltitkolni a sebeket. „Mert nemcsak idegenek, hanem hozzátartozói előtt is gondosan rejtegetni igyekezett a titkot. Így történt, hogy még a hozzá legközelebb álló testvérek és legbizalmasabb barátai is hosszú időn át semmit sem tudtak róla.” (CÉ2 95)
Minden igyekezete ellenére azonban Ferenc nem tudta teljesen eltitkolni a sebeket és a fájdalmat, amelyet azok okoztak. „Egyszer az egyik testvér a lábán levő seb láttára ezzel a kérdéssel fordult hozzá: »Mi ez, jó testvér?« Ő azonban csak ennyit felelt: »Törődj a magad dolgával!«” – jegyzi fel az egyik esetet Tamás testvér (CÉ2 135).
A testvérek alapító atyjukat siratták, ám „gyászuk énekre, siralmuk ujjongásra fordult”, amikor meglátták Krisztus sebeit Szent Ferenc kezén, lábán és oldalán, „mert még senki sem hallotta, senki a szeme elé kerülő írásokban nem olvasott róla” (CÉ1 112) – írja Tamás testvér.
Emil Kumka lengyel ferences, a korai és középkori egyháztörténet, valamint a ferences rendtörténet és hagiográfia szakértője, a római Seraphicum tanára így fogalmazott:
„Assisi Szentjének példája egyetemes, elég, ha megfigyeljük magatartását, miután a megfeszített Üdvözítő alakját viselő hatszárnyú szeráffal találkozott. Reakciója – diszkréció, alázat és hála ezért a rendkívüli ajándékért – a Krisztus-követés valóban evangéliumi útját tárja elénk” – fogalmazott Kumka atya.
Ugyanakkor hozzátette: nehéz egyértelmű választ adni, miért választotta Isten éppen ezt a megnyilvánulási formát – hiszen ez Isten misztériumához tartozik. „Igen, ez fájdalmas ajándék, de azok a misztikusok, akik megkapták a szent sebhelyeket, nem csupán áldozatként tekintettek rájuk, hanem boldogságként, hogy részesülhetnek Isten nagy szeretetében, amelyet ő a világnak ajándékoz – magyarázta Emil Kumka. – Az Úr szeretete, amely a szenvedésen át vezet, értelmet ad ennek a fájdalomnak. Ezért
Az Egyházban több nagy tiszteletnek örvendő szent – Pietrelcinai Pió atya, Szent Faustina Kowalska és Casciai Szent Rita is – részesült a stigmák adományában. Akik megkapták ezt a kegyelmet, akárcsak Assisi Szent Ferenc, „vonakodtak a nyilvánosság elé tárni azt – mondta a lengyel ferences. – A stigmák az Úr ingyenes ajándékai, amelyek egyedül az Ő szentségét és jóságát tanúsítják. Akik megkapják, azokat az emberek természetesen »szentként« tartják számon, ám ők maguk gyakran érezték magukat méltatlannak arra a mérhetetlen bizalomra, amellyel Isten fordult feléjük”.
A katolikus híveknek a stigmákat nem pusztán az életszentség bizonyítékaként, hanem „Isten közelségének vigasztaló jeleként” kell szemlélniük. „Arra kell buzdítaniuk a hívőket, hogy kövessék az alázatos, szegény és keresztre feszített Urat, ahogy Szent Ferenc is tette”, és legyenek tudatában annak, hogy
Szent Ferenc stigmatizációjának nagy jubileumán, 2024. szeptember 15-én Marek Jędraszewski krakkói érsek bazilika rangjára emelte az Assisi Szent Ferenc stigmáinak dedikált templomot.
A szentély Krakkótól mintegy 30 kilométerre nyugatra található, Alwernia városában – amely a toszkán La Vernáról kapta nevét. Egy lengyel nemes, Krzysztof Koryciński 1616-ban ellátogatott Alvernába. A hely egészen elbűvölte, és a táj hasonlósága miatt 1625-ben saját birtokán megkezdte a „lengyel Alverna” kiépítését.
Szentbeszédében Jędraszewski érsek elmondta: „Sokan, akik Ferencet látták, így fogalmaztak: aki Ferencet látta, Krisztust látta.” Az alwerniai templom kincse a Krisztust a keresztre feszítés előtt ábrázoló Ecce Homo festmény is, amely „már a 15. században híres volt az általa közvetített kegyelmekről, és XI. Konstantin császár kápolnájában tisztelték”.
Fordította: Kámán Veronika
Fotó: Wikimedia Commons
Forrás: Ferences Média
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
