Bemutatták Iancu Laura József Attila-díjas költő legújabb, Visszaaludni nem tudtam című verseskötetét. A költővel G. Tóth Franciska irodalomtörténész beszélgetett március 26-án, csütörtökön este Budapesten, a Kossuth Lajos utcában lévő BAB Galériában (Budapest Art Bridge).
A moldvai Magyarfaluból származó szerző a mai magyar irodalom egyéni hangú, kiemelkedő alakja; mellette kiváló néprajzkutató is – több könyvet írt a moldvai magyarság életéről, mély hitéről, mindennapi küzdelmeiről. Senki nincs a mai költészetben és prózában, akinek munkásságában annyira központi helyet foglalna el az istenhit, mint nála. Iancu Laura március 15-én, nemzeti ünnepünkön a magyar irodalom területén nyújtott kimagasló teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjban részesült. Költeményei havi rendszerességgel jelennek meg az Új Emberben.
A budapesti könyvbemutatón a költővel G. Tóth Franciska irodalmár, muzeológus beszélgetett. Mivel régóta ismerik egymást, és jó barátnők, a társalgás végig tegező formában zajlott.
Az irodalmár megvilágította: ha Laura új könyvét kezünkbe fogjuk, a borítót látva rögtön felmerül bennünk a kérdés: Te vagy ezen a képen? Iancu Laura nevetve rázta a fejét: A jelen lévő Mohi Sándor kiváló filmrendező, fotóművész által készített kép látható a borítón, akinek sok nagyon szép moldvai filmet is köszönhetünk. A fotó filmforgatás közben készült. Egy szerzetest látunk, a cellájában. Kezét az ablakmélyedés felé tárja. Az íróasztalán ott van a papír és a toll, az írásnak, a gondolkodásnak szánt idő. Reggeli időt sejthetünk ide.
A moderátor emlékeztetett rá: Laura verseiben ritkán találhatunk egy az egyben szinte énekelhető szövegeket. „Itt-ott a ritmikában és a csodálatos belső monológokban természetesen végig ott van a muzsika.” Ebben a kötetben viszont két olyan vers is szerepel, amely népdalátirat is lehetne, ha a „gyönyörű” szöveg nem töltené ki, nem emelne fel.
Az este két első verse így a népdalvilághoz kapcsolódó költemény volt, melyeket maga a szerző olvasott fel, az elsőt énekelve és szavalva is:
Senki nem mondja
ha elménsz is csendesen járj
csendes vízforrásból igyál
ne halljam hogy téged Isten
tenyeréből itat éppen
ne lássam céda szemedben
virágzik az új szerelem
úgy elmegyek meglássátok
hírem soha nem halljátok
nem siratom nem támadok
panaszommal a világnak
kiverik a nagyharangok
a szél menyasszonya vagyok
megyek az úton lefelé
senki nem mondja gyere bé
vetek neked tiszta ágyat
Szeret jege a paplanod
fehér párnád a Kárpátok
itt élnek mind kik boldogok
A másik vers a Kádár Kata a házamban című költemény volt:
Se nem élek se nem halok
Csak felőled gondolkodok
élet ez is akármilyen
kínzó benne a szerelem
félig vakon támaszkodok
kőszívvel a kővilágnak
fehér liliom a lábam
hideg köd kialudt arcom
kívül-belül fodrosodik
az ég felé a fájdalom
egyszer én is eljutok a
csillagfényű kilátóra
s onnan nézek violakék
túlvilági ős arcodra
te a Napot én a szelet
várjuk mint az ítéletet
arra kérem a nagy Istent
éggel földdel válassza el
amit a bűn egybekötött
a sötétség erejével
G. Tóth Franciska felhívta a figyelmet: a most felolvasott versben a sötétség jelenik meg. Ha olvassuk a verseket, lépten-nyomon, a sötétség felől a virradat felé haladunk, és ez folyamatos. A kötet címe: Visszaaludni nem tudtam, ami egy éjszakai pillanatot idéz fel. Hogyan kapcsolódik össze ez a két motivika?
Iancu Laura kifejtette: az elmúlt két év verstermése az átmenetek köré szerveződik. Mindenféle átmenet, érzelemből gondolatba, sötétségből világosságba.
A kötetnek a címe egy álomról szól, annak egy sora. Azt álmodta, hogy vár valahol Istenre, „randevúm volt Istennel”, de felébredt, mielőtt megtörtént volna ez a találkozás. Románul beszélt, Istennek ez a hivatalos nyelve, Moldvában erre tanították. A Hiszekegyet és a tízparancsolatot is románul mondja. Ébredéskor következik ez a sor: „Visszaaludni nem tudtam.” Ilyen álom után nem lehet visszaaludni. Sok egyéb dolog is így végződik. Véget ér, megszakad, és az ember nem találja a folytatást: merre tovább?
Az utak kereszteződése
álmomban tegnap románul
beszéltem
téged hívtalak a hivatalos
nyelven
kabátot húztam kabátra
hideg helyen lehettem
és száraz kenyeret rágtam
egyébre nem is emlékszem
a repülést utánzó hangokat
hallgattam
visszaaludni nem tudtam
várnom kellett volna talán
osztozni némaságodban
vagy úgy kiáltani ahogy anyám
a szülések fájdalmaiban
G. Tóth Franciska megemlítette Iancu Laura két előző kötetét is: a 2022-ben megjelent, A vágány mellett című verseskötetet, és a 2023-ban kiadott, Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből című kisregényt, a gyermekkort felidéző memoárt.
Nagyon szép ívet rajzol ki az életmű, mutatott rá az irodalmár, hozzátéve: ez a kötet valóban érett mű Iancu Laura életpályáján, és így értékeli a pályatárs Halmai Tamás is.
Az éjszaka témakörében továbblépve a költő felolvasta Visznek című versét:
nem akarom mégis fognak visznek
a csontomat csiklandozó szelek
és mutatják a sok meztelen fát
s megannyi csend megannyi dallamát
megünnepelném veled a napot
rosszat sejtet az esti köd – te is látod
mindegy hogy a naptár mit mutat
amikor itt vagy az a vasárnap
Az irodalmár rámutatott: a felismerés itt is az esti köd leszálltával érkezik, de időtlenné tud válni. A vasárnap az Úr napja, kitágítja az időt, megállásra parancsol mindannyiunkat – és megtörténik a feloldozás.
Iancu Laura felidézte: Borbáth Erzsébet, az általános iskolai magyartanára azt mondta a verseskönyv elolvasása után: „végre egy olyan kötet, amelyben mindaz, ami csírájában megvolt az előzőekben, most megmutatta magát”. A kritikusok érdekesnek, izgalmasnak, újszerűnek minősítették a verseit, de túl sötétnek és szomorúnak tartották. Erre ő nem tudott mit válaszolni, és most sem ígéri, hogy ez másként lesz a jövőben, mert miért ne járhatna együtt a derű és a szomorúság, sőt törvényszerű, hogy együtt járnak. Erzsike néni arra gondolt, hogy ebben a kötetben a sok szomorúság mellett „minden rendben” van, „a sötétségből kiléptem a fénybe”.
Valóban így van: a sötétség olyan értelemben rendben van, hogy látjuk, tapasztaljuk, és sőt fogható is, de ott van a fény is, ami nélkül a sötétséget se „látnánk”. A fény megmutatja magát, hogy ne hallgassuk el, „és ebben talán megengedőbb voltam. Pontosabban nem én, mert ezeket nem én döntöm el. Persze, hogy én írom a szövegeket, én dolgozom velük, de azért van egy szint, ahonnan már nem én dirigálok ennek a történetnek”.
G. Tóth Franciska emlékeztetett rá: a kötet 134 oldal, és a közepén olvasható a négysoros, Nyelv című vers:
A Szeret mentén a feledés
sziszegő szavakat éget
és hazudni tanítja
a virágszemű gyermekeket.
A moderátor kérdésére – „A feledés hazugság?” – Iancu Laura így válaszolt: a feledés emberi aktus, passzív, negatív aktivitás. Az embert foglalkoztatja a kérdés, ki tehet arról, ami a moldvai – a Szeret folyó menti – magyar nyelvvel történik. Egy nép, egy erőszakos hatalom? A nyelv természete, a feledés az oka, mert „hazudni tanítja a virágszemű gyermekeket”? Egy új világ lép a régi helyére, de ez bitorolt hely. Amikor egy nyelv úgy szerez érvényt magának, hogy egy másik nyelvet kell kiirtani hozzá, ez hazugság, „és akkor nagyon kegyes vagyok”. Ennél sokkal súlyosabb fogalmakat is indokolt lenne használni. A gyermekeknek a „virágszeme” mégiscsak emlékeztet arra, hogy itt valami nincs rendben. Muszáj szimbolikusan beszélni ezekről a dolgokról, mert a valóság súlyosan megsérül, és tragédiába is fordulhat. „Nem várom el senkitől, hogy ezt lássa bele ebbe a versbe, de én erről beszélek benne.” A virág pozitív szimbólum, van magja, bármi lehet még belőle. Ahogyan a moldáviai magyarságban is van egy mag, ami hozzáférhetetlen. Olyan életbölcsességük van, ami meg fogja őket tartani.
G. Tóth Franciska az otthon témakörével folytatta. Kiemelte: a kötet fizikális középső részétől a nyelv mintha feloldódna, és megszólal az a világ, ahol Laura szüleinek a hangját halljuk, a lírai én beszél a szülő-gyermek viszony tekintetében. Ilyen vers többek között a Beszédek lámpaoltás után:
van az a szikla amiből
emlékművet lehet építeni
de otthont nem
van az a szó
amivel az ámító
sokáig nem tudja tartani azt
amit bitorol
van szeretet és
van szeretés
van tévedés
és van hazugság
a hazug akkor is hazudik
amikor mentségére igazat
szólhatna
van látható s van láthatatlan
akárhogy nem élhetsz fiam
Az irodalmár kiemelte a vers utolsó sorát. Iancu Laura kifejtette: sok ilyen népi bölcsességet próbál beépíteni a gondolkodásába. Van például egy olyan mondás: „Nem lehet nem aggódni, de kicsit bízd rá a rendre az életet.” Nem azt mondják, hogy Istenre vagy a Gondviselésre, hanem a rendre, és a rend majd megoldja, a rend megtartja az embert.
G. Tóth Franciska szerint egy költőről sok mindent elárul, hogy kik azok az elődök, akikre a tekintetét emeli. Ha csak a 20. századot említjük, mindenképpen megemlítendő Nemes Nagy Ágnes, Hervay Gizella, Csoóri Sándor, Kiss Anna. Többek között nekik ajánlott költeményeket olvashatunk a kötet utolsó, Lenne inkább talpas Krisztus a feltámadás szobrai között című ciklusban.
Iancu Laura elszavalta a Csoóri Sándor emlékére írt, Párbeszéd helycsere című verset:
magasabbra kerültek
a könyvtár polcain a Csoóri-kötetek
lábujjhegyen versenyeznek
a kint maradásért.
„Nézd, Uram, ő az, akit szeretek”
olvasom a légszomjas versben
a halált tagadó igéket
mire az ég úgy hallom azt feleli íme
„az én szerelmes Fiam”
s a testeket kicseréli
a törpe csupahát asztalon a költő
a koporsóból jászlat rajzol
s a szalma közé síró Gyermeket
ki bennem sír miattam fázik
miattam öltözött embernek
Iancu Laura arról is beszélt: „Mindig kikövezem az útját Istennek, és Isten az Istennek sem akar azon az úton jönni, amit én neki kikövezek. Mindig meglep.” Minden út azonban Istenhez vezet. A versben az intuíció a fő alkotói eszköz, az a hangszer, amivel a legjobban lehet Istent visszhangra csábítani.
Végezetül Iancu Laura felolvasta a Négykezes lapozgató, Erőss Zsolt emlékére írt versét, amely G. Tóth Franciska szavai szerint összefoglalja mindazt, amiről ezen az estén beszélgettek:
ha az élet egy képeskönyv
s a képeit az Isten készíti
nem volna rajta tán Mohács
Madéfalva Erőss Zsolt fél lába
de még a messzi Loreley-t sem hagyná ki
(ha tudod még mit jelent
vészhelyzetben szeretni)
Mohács Madéfalva félkéz félláb
koponyacsonk benőtt fülek
határmosó Tatros és napkeltő Szeret
nézem nézem a részt és látom az egészet
csuromvíz szívem mocorog
aki vak bordakalitkában élte világát
tudja amit senki nem lát
s amikor megáll mert megérkezik
magával viszi titkát
A lelket-szellemet ég felé emelő kötetbemutatón közreműködött Török Tilla Junior Príma díjas népdalénekes.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
