Százezrek búcsúztatták Charlie Kirk konzervatív aktivistát Mészáros Richárd2025. 09. 22., h – 09:04
Vasárnap százezres tömeg gyűlt össze az arizonai Glendale State Farm stadionjában, hogy végső búcsút vegyen Charlie Kirktől, a 31 évesen meggyilkolt amerikai konzervatív aktivistától és a Turning Point USA alapítójától.
A szertartást Kirk lelkipásztora, Rob McCoy nyitotta meg, kiemelve, hogy Kirk számára „a politika Jézushoz vezető út” volt. Barátai és munkatársai egyaránt hangsúlyozták: Kirk mély keresztény hite és családcentrikussága volt életének alapja, valamint az a meggyőződés, hogy a fiatal konzervatívoknak tovább kell vinniük értékeit.
Tucker Carlson médiaszemélyiség szerint Kirk „elsősorban keresztény volt, de kiemelkedő politikai személyiség is”. Pete Hegseth védelmi miniszter „Isten katonájaként” méltatta, aki egész mozgalmat épített. Robert F. Kennedy egészségügyi miniszter Kirköt a szólásszabadság szószólójaként emelte ki.
A gyászszertartáson Donald Trump elnök és J.D. Vance alelnök is felszólalt. Trump „nemzedéke óriásaként” és „az amerikai szabadság legnagyobb igehirdetőjeként” méltatta Kirket, bejelentve, hogy az ország legmagasabb polgári kitüntetését adományozzák neki. Vance kijelentette: Kirk „a keresztény hit mártírja”, aki a család, a házasság és az élet védelmének fontosságát hirdette.
Marco Rubio külügyminiszter és Tulsi Gabbard hírszerzési igazgató szintén felszólaltak. Rubio Kirk nyílt és tiszteletteljes vitakultúráját méltatta, Gabbard pedig úgy fogalmazott: „a sötétség erői megpróbálták elhallgattatni, de hangja most hangosabban szól, mint valaha”.
Erika Kirk, az elhunyt özvegye és a Turning Point USA új vezetője, köszönetet mondott a világ minden tájáról érkezett gyászolóknak. Hangsúlyozta: férje munkásságát és örökségét folytatni kívánja, és kiemelte, hogy „erőszakra sohasem erőszak a válasz”.
Az FBI igazgatója, Kash Patel a gyászszertartással párhuzamosan közölte: több szálat is vizsgálnak Charlie Kirk meggyilkolásával kapcsolatban. A 22 éves Tyler Robinsont gyanúsítják a szeptember 10-én a Utah Valley Egyetemen elkövetett merénylettel. A hatóságok feltárják, voltak-e segítői, illetve előre egyeztetett jelek, amelyek a lövés leadását megelőzték.
Trump elnök hangsúlyozta, hogy Kirk halála világszerte felháborodást keltett, Európában is tömegek tiltakoztak a gyilkosság ellen. Szerinte a merénylet „nemcsak Kirk, hanem az egész nemzet ellen irányult”.
Charlie Kirk temetésére szűk családi körben kerül sor. A politikai és vallási vezetők egyöntetűen azt kérték: követői vigyék tovább szellemiségét, amely a hitre, a családra és a szabadság melletti kiállásra épült.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


