Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Szeptemberben Várnai Péter címzetes prépost ad útravalót.
Rómában, az ókori birodalom fővárosában álló Janus-templom kapuját csak akkor tartották zárva, amikor az egész birodalomban béke honolt. Erre csupán három alkalommal került sor: a templomépítő Numa Pompilius idején, majd az első pun háború után, harmadjára pedig Augustus császár uralkodása alatt. Különös és megdöbbentő, hogy a rövid, békés időszakokról külön meg kell emlékezni, miközben a háborúkhoz fontos eseményeket kötünk. Évezredeken keresztül az ember-ember elleni küzdelem vérgőzös szenvedélye állati viselkedésbe taszított sokakat. Nem különb kegyetlenség áldozatai voltak a napalmbombák égési sérültjei, vagy az atombombák gombafelhői alatt árnyékká égett halottak. Az erőszak és a gyilkolás eszközei finomodtak ugyan, de az azokat mozgató kegyetlenség nem sokat változott. Vannak, akik a harcteret nem átallják a tárgyalóasztal meghosszabbításának nevezni.
Szent XXIII. János pápa már az 1963-ban kiadott Pacem in terris (Békét a világnak) kezdetű körlevelében rögzítette: „a békét csak úgy lehet megteremteni és megszilárdítani, hogy megtartjuk az Isten által alapított rendet”. Valamint: „a technikai találmányok és a tudományos haladás Isten nagyságát mutatják”, tehát nem lehetnek a fegyverkezés és a háborúk motorjai (vö. PiT. 3955.). Ezt a gondolatot folytatja a II. Vatikáni Zsinat, amikor így tanít: „A béke az igazság műve. Annak a rendnek a gyümölcse, amelyet Isten gondolt el, és az igazságosságra szomjazó embereknek kell megvalósítaniuk” (vö. GS 78.). A béke tehát több is és más is, mint pusztán fegyvermentes állapot, mert egyszerre Isten ajándéka és az emberszeretet gyümölcse. Valódi megteremtője az a Krisztus, aki a Béke Fejedelme. Kereszthalála által békítette ki az embert Istennel, és mindenkit egy népben fog össze saját testében.
Posztmodern korunkban a háborúkat nemcsak fegyverrel, hanem szerződésekkel, tőzsdei akciókkal, árfolyamokra való spekulálással vívják. Az előkészítő szőnyegbombázást a kulturális hagyományok és a közösségek szétzilálása jelenti. Elegáns brókerek, puha karosszékekben ülő bankár hölgyek és urak, hírszerkesztők mint új hadvezérek vezérkari tisztjei irányítják ezt a háborút. Fegyverük a pénz, hátországuk az információs társadalom, kiképzett harcosaik pedig a kereskedelmi és pénzügyi szakembernek nevezett fehérgallérosok. Ők modern korunk modern hódítói és újragyarmatosítói. Gyakran kalózai is. Jó lenne szem előtt tartanunk, hogy az anyagi javak csupán eszközök és nem célok. A pénz pedig egy bizalmon alapuló csereeszköz, amit a fejlődés érdekében kell használni. Nem használható sem manipulációra, sem nem élhet önálló életet. Naprakészen időszerű Jakab apostol feddése: „Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. A háborúság és civakodás bensőtökből, a kívánságaitokból származik, amely tagjaitokban háborog. Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit.” (Vö. Jak 3,16. 4,1)
A zsinat tanítása szerint „a fejlett országok támogatása lehet ajándék, kölcsön vagy beruházás. Adják nagylelkűen, kapzsi számítgatás nélkül, hogy becsületesen lehessen felhasználni” (GS. 85.). Jézusnak a gyermeki egyszerűségre hívó felszólítása az egyén lelkét érinti meg, aki törekvéseiben az üdvösségre rendeltetett, és folyamatosan rászorul a megváltás művének gyümölcseire. Legyen akármilyen magasnak látszó vagy alacsony pozícióban, értékét az általa megélt szeretet és igazság határozza meg. Ezek etalonját Krisztus mutatja meg nekünk, aki örök istensége mellett tudott egyszerű és gyönge lenni.
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
