Krasznahorka vára: újabb jogi csata a hosszan elhúzódó felújítások miatt

Krasznahorka vára: újabb jogi csata a hosszan elhúzódó felújítások miatt

Tíz év múlva sem biztos a befejezés – így látja Krasznahorka várának helyreállítását az egykori menedzser. A 2012-es tűz után először 2016-ra, majd 2021-re, később 2024-re ígérték a vár újranyitását. Most azonban a munkálatok ismét bizonytalan időre megállnak.

A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) szeptember 12-én hivatalosan felmondta a helyreállítási szerződést a krasznahorkai vár rekonstrukcióját végző MBM-Group céggel, azzal az indokkal, hogy a vállalat nem jelentette az alvállalkozókat. A cég vezetője, Alena Nováková szerint a felmondás érvénytelen, mivel az alvállalkozókat már 2023 során bejelentették, és a múzeum tudott róluk több mint két éve. A MBM-Group jogi lépéseket tett az ügy tisztázására.

A cég szerint a múzeum lépései célzottak lehetnek, hogy elfedjék a saját késlekedéseiket, például a projekt dokumentáció elavulását, a folyamatos személycseréket a projektcsapatban, a szerződéses viszonyok elhanyagolását és a teljesített munkák kifizetésének elmaradását. A ki nem fizetett számlák összege meghaladja a hárommillió eurót.

„Mindezek ellenére a MBM-Group maximálisan együttműködik, hogy a felújítás sikeresen befejeződhessen. Reméljük, hogy mindez csak egyes felelős személyek mulasztása, és nem szándékos akadályozás”

Hírdetés

– mondta Nováková.

Még tavaly májusban a munka zökkenőmentesen haladt, mindkét fél elégedett volt. Jaroslav Macošek, a cég képviselője elmondta, hogy a váratlan munkálatokat a múzeum kifizette, és a közös munka öröm volt. A teljes felújítás várhatóan a következő év nyarára készülhet el, de a felső vár és a depozitárium átköltöztetése még további időt igényel.

A helyzetet tovább bonyolítja a múzeum vezetésének gyakori változása. Branislav Panis igazgatót 2024 szeptemberében menesztették, majd három ideiglenes vezető váltotta egymást az elmúlt években. Az új igazgatónő, Andrea Predajňová kinevezése óta pedig a Betléri Múzeum alkalmazottai zaklatásról számoltak be, amit a kulturális miniszter azonban nem ítélt el.

Krasznahorka várának rekonstrukciója így továbbra is bizonytalan, miközben a jogi csatározások árnyékot vetnek a régóta várt újbóli megnyitására.

Körkép.sk. SME


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »