88 évvel azután, hogy lezárták, pénteken végre felnyitották Tomáš Garrigue Masaryk titokzatos borítékját a Lányi Kastélyban. A történelmi pillanatnál jelen volt Petr Pavel cseh köztársasági elnök is. A borítékban öt oldalnyi szöveg került elő, amelyet Masaryk diktált fiának, Jan Masaryknak – többnyire angol nyelven.
A kézirat, amelyet a történészek szerint valószínűleg 1934 nyarán vetettek papírra, nem csupán a „felszabadító” államfő saját temetésére vonatkozó utasításokat tartalmaz, hanem gondolatokat a multietnikus Csehszlovákia jövőjéről is.
„Beteg vagyok, súlyosan beteg, itt a vég, de nem félek”
diktálta Masaryk fiának. A levélben nyugodt hangon beszél a halálról, és arra kéri hozzátartozóit, hogy halála után rendezzenek neki „nagy funust”.
„Az emberek félnek a haláltól, de nincs miért. Vegyetek új ruhát, és kész. A legfontosabb: a temetés”
– áll a szövegben.
A levél egyik legérdekesebb részében Masaryk Andrej Hlinkáról, a Hlinka-féle Szlovák Néppárt vezetőjéről is szót ejt. A katolikus politikust „butának” nevezi, amiért szerinte hibát követett el a magyarokkal való politikai játszmák során. Ugyanakkor hozzáteszi: „Meg kell bocsátanunk neki.”
„Egész politikánk alapfilozófiája: a csehek gyakorlati, dolgozó emberek. A németekben van némi becsület, de mégis még többet lopnak” – olvasta fel a Cseh Nemzeti Levéltár történésze, Dagmar Hájková a levélrészt.
Masaryk önkritikát sem nélkülözött: saját magát is „butának” nevezte, mondván, „miért kellene ebből nagy színjátékot csinálni, hiszen éppoly buta voltam, mint mások”.
A dokumentumban a csehszlovákiai németekről is ír: „Adjátok meg nekik, amit megérdemelnek, de ne többet.” A feljegyzés szerint Masaryk úgy vélte, hogy az egyszerű emberek műveletlensége nagy akadály:
„Ha az emberek tanulatlanok és buták, sokat nem tehetünk. Az emberek szeretnek buták lenni. De ne tegyétek nekik túl egyszerűvé. Vitázzatok velük, vitázzatok velük!”
– írta.
A boríték kalandos utat járt be. Jan Masaryk halála után Skóciába került, majd Franciaországba, és csak a rendszerváltást követően tért vissza Csehországba. 2005-ben adta át a Nemzeti Levéltárnak Antonín Sum, Jan Masaryk egykori titkára – időzáras plombával ellátva, amelyet csak 2025-ben lehetett felnyitni.
A kutatók szerint a dokumentum nem hamisítvány, hanem hiteles történelmi forrás, amely bepillantást enged az első csehszlovák elnök utolsó éveinek gondolkodásába.
ČTK, irozhlas.cz, sme
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


