Donald Trump amerikai elnök csütörtöki nagy-britanniai látogatása során kijelentette, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin valóban csalódást okozott neki, és meglátja, mit jelent ez az ukrajnai háború befejezésére nézve. Trump szavai szerint Putyin „több katonát veszít Ukrajnában, mint amennyit megöl”. Keir Starmer brit miniszterelnök szerint nagyobb nyomást kell gyakorolni az orosz elnökre. Erről a TASR hírügynökség az AFP és a Sky News jelentései alapján számolt be.
Trump, aki a Fehér Házba való visszatérése óta igyekszik véget vetni az ukrajnai háborúnak, egy nemrégiben a Fox Newsnak adott interjúban kijelentette, hogy gyorsan fogy a türelme Putyinnal szemben. A két vezető augusztus közepén személyesen találkozott Alaszkában. Trump ezt követően azt nyilatkozta, hogy csalódott, amiért Putyinnak a közös csúcstalálkozó után nem sikerült békemegállapodást kötnie.
Starmerrel tartott közös sajtótájékoztatóján Trump elmondta, hogy nem tartja hibának a Putyinnal Alaszkában folytatott tárgyalásokat, és megismételte meggyőződését, miszerint az ukrajnai háború nem tört volna ki, ha akkor ő lett volna az USA elnöke. Hozzátette, a többi konfliktus közül a Putyinnal ápolt jó kapcsolatának köszönhetően ezt a háborút tartotta „a legkönnyebbnek” befejezni.
„De csalódást okozott nekem, valóban csalódást okozott nekem” – mondta Trump a Kreml vezetőjéről. Azt állítja, hogy Putyin „sok embert” ölet meg Ukrajnában, de „többet veszít, mint amennyit megöl”. „Őszintén szólva, sokkal több orosz katona hal meg, mint ukrán” – tette hozzá az amerikai elnök.
A brit miniszterelnök azt mondta, hogy Putyin az ukrajnai invázióval megmutatta valódi arcát, és csak akkor mutatott valódi hajlandóságot a cselekvésre, amikor Trump nyomást gyakorolt rá. Starmer szerint a közelmúltbeli, Kijevben a kormányzati épületeket és a Brit Tanács épületét is érintő támadások szintén azt bizonyítják, hogy Putyin nem érdekelt a békében.
Teraz.sk
Nyitókép forrása: AP Photo/Evan Vucci
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


