Az emberek kétharmada elhagyná jelenlegi munkahelyét egy magasabb fizetésért Kulcsár Péter2025. 09. 15., h – 08:20
Érdekes, bár nem túl meglepő eredmények születtek a legfrissebb felmérés során.
Nem meglepő módon toronymagasan vezet a munkahelyváltással kapcsolatos motivációs tényezők rangsorában a fizetésemelés, egy 10%-os békorrekció sokak számára azonban már nem elegendő.
Az Alma Career Slovakia által készített felmérésből kiderült, hogy a szlovákiai polgárok kétharmada csak abban az esetben hagyná el szó nélkül a munkahelyét, ha máshonnan egy 20-30%-os béremeléssel járó állásajánlatot kapna. A kutatást 1009, aktívan dolgozó személy bevonásával végezték.
„A legtöbb alkalmazott a jobb pénzügyi értékelést tartja döntő faktornak az új állásajánlatok megítélésénél. Egy olyan időszakban, amikor alacsony a munkanélküliség, a munkaerőpiac pedig stagnál, ezek a számok jelzik a munkáltatóknak, hogy kiemelt figyelmet szükséges fordítaniuk a bérpolitikára és a juttatási csomagokra” – áll a kutatócég jelentésében.
A felmérésből megtudhattuk még, hogy a dolgozók 24%-a nyitott az új lehetőségekre, és 16%-uk akkor is fontolóra venné a váltást, ha az új állásajánlat hasonlítana a jelenlegihez. Az eredmények azt mutatják, hogy összességében a válaszadók csupán 15%-a biztos abban, hogy konkrétan mit tenne, ha elhagyná aktuális munkahelyét.
További érdekesség, hogy munkahelyet legkönnyebben a 18 és 24 év között fiatalok váltanának, esetükben 41%-os hajlandóságot mértek. Legkevésbé a több gyakorlattal rendelkező, régóta dolgozó, idősebb korosztályba tartozó munkavállalók mondanának igent egy másik álláslehetőségre.
Nyitottabbak a váltásra azok is, akik fizikai munkát végeznek, és nincs magasabb képesítésük, míg az oktatási és az egészségügyi szektorban tevékenykedőknél a legalacsonyabb a hajlandóság.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


