Kamenický: „A nyugdíjasoknak úgy kell élniük, ahogy megérdemlik” – közben három évre befagyasztják a 13. nyugdíjat

Kamenický: „A nyugdíjasoknak úgy kell élniük, ahogy megérdemlik” – közben három évre befagyasztják a 13. nyugdíjat

A kormány nem akar hozzányúlni a szociális standardhoz – hangsúlyozta Ladislav Kamenický pénzügyminiszter (Smer-SD) a Joj televízió Politika 24 című műsorában. A tárcavezető a nyugdíjasokat olyan generációnak nevezte, amely befizette járulékait, hozzájárult az ország fejlődéséhez, és ezért méltó támogatást érdemel. A valóság azonban mást mutat: a költségvetési konszolidáció részeként a 13. nyugdíj összege három évre befagyasztásra kerül.

A kormány döntése értelmében a 13. nyugdíj összege 2026 és 2028 között is a 2025-ös szinten marad. Ez a lépés a pénzügyminisztérium számításai szerint több százmillió eurós megtakarítást jelent az államnak. Kamenický szerint ugyanakkor nem arról van szó, hogy elvennének a nyugdíjasoktól, hanem arról, hogy hosszú távon megvédjék az ország gazdasági stabilitását.

A pénzügyminiszter bírálatok kereszttüzébe került a Rada pre rozpočtovú zodpovednosť (Költségvetési Felelősség Tanácsa) részéről is. A testület szerint a kormány saját konszolidációs erőfeszítéseit gyengíti azzal, hogy új kiadásokat vállal – például a 13. nyugdíjak kifizetésével vagy a közszféra béremeléseivel. A kritikát Kamenický visszautasította, és emlékeztetett: a kormány energiaár-kompenzációt nyújtott, csökkentette az áfát bizonyos alapvető termékekre, gyógyszerekre, könyvekre, valamint a vendéglátás és turizmus ágazataiban.

Kamenický elismerte, hogy a pénzügyminiszteri szék jelenleg az egyik legnehezebb pozíció a kormányban. Mint mondta, a jelenlegi kormány egy 8,5 milliárd eurós, azaz a GDP 6,5 százalékát kitevő hiányt örökölt a korábbi kabinet törvényhozási hullámából. „A deficitet fokozatosan csökkentjük, már 5 százalék alatt vagyunk, és a 4,1–4,2 százalékos szint felé haladunk” – állította.

Hírdetés

Arra a kérdésre azonban, hogy hajlandó lenne-e lemondani, ha nem sikerül elérni az éves 1,3 milliárd eurós konszolidációt, nem adott egyenes választ.

„Nem irigylésre méltó a pénzügyminiszter feladata. De mindent megteszünk, hogy helyrehozzuk azt, amit az előző kormány hagyott maga után”

– fogalmazott.

Körkép.sk

Nyitókép: reprofoto, joj24.noviny.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »