Fejér Szilárd nevét a koronavírus-járvány időszakában tanulta meg Háromszék, sőt, egész Erdély: közösségi oldalán részletesen és közérthetően szólt a vírusról, felhívta a figyelmet a ránk leselkedő veszélyre, hangsúlyosan kiállt az oltás szükségessége mellett és szembeszállt az oltásellenes hangadókkal. A nemrég Sepsiszentgyörgyön zajlott MindFormers ifjúsági fesztiválon életének és tudományos pályájának alakulásáról beszélgettünk. Kezdtük azzal, hogy a kézdivásárhelyi általánosban miként szerette meg a kémiát, folytattuk azzal, hogy a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán hogyan fedezte fel az elméleti kémia szépségét, mi mindent jelentett számára Cambridge, ahol doktori tanulmányait végezte, és arról is szóltunk, miként megy manapság a kutatók sora. Hogy mivel zártuk beszélgetésünk? Azzal, hogy elkerülhetetlenül jönni fog egy újabb világjárvány, illik is tőle tartanunk, de a jó hír az, hogy jobban fel vagyunk rá készülve, mint akkor voltunk, amikor a wuhani piacon valami különleges és a mai napig nem teljes egészében megmagyarázott fertőzési esemény történt.
Indult Kézdivásárhelyről
– Mi volt az, ami egy hetedikes gyermek érdeklődését felkeltette a kémia iránt? – Orvos házaspár gyereke vagyok: édesanyám gyerekorvos, édesapám állatorvos, mindig is reál beállítottságú voltam. Jobban érdeklődtem a tudományok, mint mondjuk a történelem vagy az irodalom iránt. Elemista koromban a matematika jól ment, aztán rájött a fizika, viszont amikor a kémiát kezdtük el tanulni hetedik osztályban, akkor kezdtem el látni igazából, hogy az anyagi világ miből tevődik össze: a világ lebontható molekulákra, a molekulák atomokra, sőt, az atomok is részekre bonthatók. A kémia segített megérteni, hogy miként keletkezhetett az élet. A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumban Rozsnyai Árpád tanár úr volt az első kémiatanárom. Most is emlékszem, ahogy a kezeivel hadonászva mutatta be: nagyjából az atomok olyanok, mint egy mini naprendszer: keringenek az elektronok az atomok között. Onnantól mindennek nagyjából egy csapásra értelme lett.
– Mikor tudatosult benned, hogy amikor nagy leszel, ezzel szeretnél foglalkozni? – Ez is a hetedik osztályhoz köthető, azaz a kilencvenes évek közepéhez. Egy többfordulós levelezős Curie-kémiaversenyen egyszerűnek tűntek a feladatok, beküldtük, bejutottam a szolnoki döntőbe, és ott második helyezést értem el. Méghozzá úgy, hogy csak valami apróságon csúszott el az első hely. Akkor láttam: nekem a kémia nagyon-nagyon jól megy. Addig is voltak jó eredményeim, de ez valahogy ráébresztett, igen, ez az én utam, belőlem vegyész lesz.
– Szegedet választottad egyetemi tanulmányaid színhelyéül. Milyenek voltak ezek az évek? Főleg arra vagyok kíváncsi, tudományos szempontból milyen volt útkeresésed, mennyire befolyásolták az ott tanultak pályád kiteljesülését? – Amikor elkezdtem az egyetemet, valójában nem tudtam, mi az, hogy tudós, vagy mit jelent a kutatás. Az egyetem első két évében semmi különleges nem történt, a harmadikban viszont valóságos revelációban volt részem. Mindig is utáltam a szerves kémiát: egy csomó reakciónak meg rengeteg molekulának a szerkezeti képletét be kellett magolni, ami nekem sosem ment igazán. Ráadásul csütörtök reggel nyolckor volt a szerveskémia-előadás, szerda este pedig a jó bulik a JATE-klubban, úgyhogy általában nem jártunk arra az előadásra. Egyszer valahogy rávettük magunkat barátnőmmel, Zsuzsával – azóta már feleségem –, hogy mégiscsak elmegyünk. Pont akkor egy kanadai professzor, az 1956-ban emigrált Csizmadia Imre jött vissza hetvenévesen vendégprofesszornak a Szegedi Tudományegyetemre, és beugrott arra az előadásra, hogy népszerűsítse nekünk a kurzusát. Olyan megnyerő stílusban mutatta be az elméleti kémiát pár perc alatt, hogy eldöntöttük, járni fogunk erre a kurzusra. A professzor úr mindenkinek adott egy mini kutatási projektet, amit mi végig is vittünk. Ekkor kezdtem el érteni, hogy mi az a kutatás.
Cambridge és Bill Gates
– Lejárt a szegedi öt év, aztán következett a doktori képzés Cambridge-ben. Hogy sikerült oda bejutnod? – Említettem, hogy Csizmadia professzorral végeztünk egy mini kutatási projektet, amit közöltünk is. A kutatói életnek az egyik sarkalatos pontja az, hogy ami kutatási eredményed van, azt tudd valahogy publikálni. Emellett nyilvánvalóan az egyetemi jegyeim is nagyon jók voltak. Tetszett a kutatás, egyértelmű volt, hogy valamilyen fokozatszerzésnek kellene következnie. A Szerves Kémia Tanszék egyik tanára, Pálinkó István, aki alig tanított minket, negyedéven azt mondta, képesnek lát arra, hogy valami tényleg nagyot haladjak. Arra biztatott, ne Magyarországon végezzem a doktorit. Ezzel bogarat ültetett a fülembe, és elkezdtem nézelődni, hova mehetnék. Angol nyelvterületre gondoltam, mert párhuzamosan végeztem egy angol–magyar kémia szakfordító képzést is, Amerika pedig túl messze volt. Cambridge-be és Oxfordra is jelentkeztem, mind a kettőre felvettek, de végül Cambridge-t választottam.
– Az életrajzodat olvasva figyeltem fel arra, hogy Bill Gatestől kaptál ösztöndíjat. Miként történt, és mit jelent ez? Kinek adják? – Bill Gates akkor a világ leggazdagabb embere volt, és 2000-ben 210 millió dollárt adott a Cambridge-i Egyetemnek, hogy olyan tehetséges diákokat vonzzanak be, akik tényleg szeretnének valamit elérni, és a világot is kicsit jobb hellyé tenni. Megközelítőleg kétezer jelentkező volt a negyven-ötven helyre. Sokat számított, hogy nekem voltak tudományos eredményeim, úgyhogy egy telefonos interjún kívül nem sokat kellett tennem a felvételemért. A pénzen kívül – ami annyi volt, hogy tisztességesen meg lehetett élni belőle – sokat számított számomra az is, hogy nagyon jó volt a Gates-ösztöndíjasok közössége. Igen heterogén, de nagyon tettre kész, intelligens társasággal ismerkedtem meg.
– Mit lehet Cambridge-ben tanulni? Olvasom a honlapon, hogy David Wales csapatában dolgoztál, de ki ő, és milyen érdeklődésű diákok mennek hozzá? – Aki Cambridge-ben professzor, az már tett le valamit az asztalra, viszont az nem jelenti azt, hogy jó témavezető is. Az az igazság, van ott mindenféle professzor. Én azért választottam David Walest, mert egyrészt kapcsolódott a kutatási témája ahhoz, amit Csizmadia professzorral és Viskolcz Bélával kutattam Szegeden, másrészt úgy láttam, nagyon nyitott figura és viszonylag fiatal. Ő olyan témavezető, aki nem áll folyamatosan a diákjai mögött és nézi, hogyan haladsz, hanem mindenkire rábíz egy feladatot, és ha azt nem tudod egyedül végigcsinálni, vagy elakadsz és segítség kell, akkor persze mindig ott van.
– Dolgozatod témája az önszerveződő rendszerek viselkedése. Miért lett ez érdekes számodra? – A teljes világunk valamilyen szinten egy önszerveződő rendszer, tehát a kisebb építőelemekből spontán létrejön valamilyen hasznos vagy valamilyen bonyolultabb struktúra. David ezeknek a potenciálenergia felületeit kutatja. Én alapból még azt szoktam mondani, nagyon lusta vagyok, tehát szeretek olyan rendszerekkel foglalkozni, amelyek megcsinálják a kemény munkát helyettem. Ezért kezdtem olyan modelleket kialakítani, amelyek segítségével a minimális fizikai interakciókat, kölcsönhatásokat belekódolom bizonyos építőelemekbe. Aztán megnéztem, hogy na akkor ha összerakunk 12-t vagy 50-et ezekből az építőelemekből, mi lesz a legstabilabb állapotuk, és hogyan kerülnek abba az állapotba. Először a hélixszerű szerkezetekkel kezdtem, hogy mi kell ezek kialakulásához, aztán pedig az kezdett érdekelni, hogy miként alakul ki egy burok, és a burkokból végül is megtanultam, hogy a nagyon szimmetrikus, futball-labda-szerű alak nagyon gyakori forma a vírusoknál. Ekkor kezdtem el a biológia világába betekintést nyerni, addig igazából csak annyit tudtam a vírusokról, hogy vírusos betegségeket nem lehet antibiotikummal kezelni.
– Ilyen tudományos háttérrel nem lett volna vonzó Angliában vagy Szegeden egyetemi oktatói pályát választani? – Próbáltak engem meggyőzni még akkor, hogy jó lenne valamilyen egyetemi karrier, de nekem az soha nem feküdt, túl monotonnak tartottam mindig ugyanazt az anyagot leadni egy heterogén csoportnak, és Szegeden azt kezdtem észrevenni a kollégákon, nagyon elkedvetleníti őket, hogy egyre inkább olyan diákok kerültek be a vegyészképzésre, akiknek nem volt motivációjuk, nem volt világképük. Nem szerettem volna ilyen közegbe bekerülni. Ehhez képest nagyon szerettem az úgynevezett kiscsoportos foglalkozásokat, ahol a diákoknak a házi feladatait segítettünk megoldani Cambridge-ben. Ott ugyanis évi egy vizsgájuk van egy tantárgyból, ezért nagyon keményen kell év közben tanulni, és a diákok nagyon motiváltak.
Sepsiszentgyörgy hívó szava
– Ha már nem vonzott az egyetemi pálya, miért Sepsiszentgyörgy? Kutatni bárhol lehet? – Vannak területek, amelyeket kutatni bárhol lehet. Az elméleti kémiához nem kell más, csak erős számítógépek és internetkapcsolat. Ezt tényleg szinte bárhol lehet végezni. De nekem szerencsém volt azzal, hogy a családi vállalkozásunkba (a Pro-Vitam Egészségügyi Központ – szerk. megj.) vissza tudtam jönni, és itt kutatócsoport alapításába foghattam. Első körben úgy működtünk, hogy kutatási projektekre pályáztam. 2015 környékén kezdtem a kutatási minisztérium által fiatal kutatók számára kiírt országos pályázatokon részt venni. Valószínűleg én vagyok az egyetlen az országban, aki háromszor is megnyerte ezt a kutatási pályázatot, így szépen lassan ki tudtam alakítani a körülményeket, hogy aztán pályázzunk egyébre. Megjegyzem, negyedszer is beleillettem volna a kiírásba, de azt már túlzásnak véltem volna, s már nem is voltam annyira fiatal, tehát kihagytam.
– A kutatás nálunk üzlet vagy úri hobbi? – A kutatás Romániában nagyon-nagyon gyenge lábakon áll. Tudok olyan kutatóintézetekről, ahol szinte semmit nem csinálnak. Maga a kormány is mindig mostohagyerekként kezelte a kutatást, és soha nincs rá elég pénz. Amikor esetenként megjelenik egy-egy pályázat, azt sem úgy írják ki, hogy hosszú távon lehessen kutatócsoportot építeni vagy valamilyen koncepció legyen a háta mögött. Általában megelégednek azzal, hogy hazavonzanak egy-két tehetséget külföldről, majd amikor két-három év után elapad a pénz, mindenki pislog, hogy akkor most hogyan fogjuk azt az embert itthon tartani.
Harcban a koronavírussal
– A világjárvány megjelenése mennyire lepett meg? Elkerülhetetlenül be kellett következnie, esetleg okkult erők összeesküvése vagy balkezes tudósok miatt történt meg? – Amikor Cambridge-ben elkezdtem a vírusok önszerveződését kutatni, akkor tudtam meg egy, az influenzavírusok bizonyos felületifehérje-molekulájának modellezésében jártas kollégámtól, hogy olyan kutatócsoporttal kollaborált Hollandiában, amely pontosan az influenzavírusok járványos mutációit vizsgálta, vagyis azt, hogy minek kell bekövetkezni ahhoz, hogy egy influenzavírusból spanyolnáthaszerű világjárvány tudjon kerekedni. Már ott igen érdekesnek találtam, hogy egy nagyon kis szerkezeti csere, szerkezeti változás egy felületi fehérjén milyen pusztítóvá tud válni, és ezért az influenzavírusok milyen hatalmas pandémiás potenciállal rendelkeznek. Ekkoriban mindenki az influenzajárványtól tartott, de a virológosok mondogatták már, hogy a koronavírusokra is oda kell figyelni.
– Amikor megjelentek az első hírek, tudtad, hogy nagy a baj? – Amikor láttam, hogy megbetegedések vannak Amerikában, s megjelent a vírus Olaszországban is, nem volt kérdés, hogy Romániába is elér. Próbáltam gyorsan lépni: már 2020 január végén utánanéztem, és találtam olyan kínai tesztforgalmazót, aki árusított Covid-PCR teszteket és rendeltem aranyáron ötven darabot, ami, azt hiszem, március közepére érkezett meg hozzánk. Én addig életemben nem végeztem PCR-tesztet, viszont a feleségem a doktori tanulmányai alatt igen, valamint a doktoranduszom is, így nem volt kérdéses, hogy belekezdünk.
– A Covidot nevezhetjük önszerveződő rendszernek? – Az új típusú koronavírus, mint minden más vírus, gyakorlatilag önszerveződő rendszer. Ezek viszonylag kis vírusok, és ugye a sejtben többszöröződnek, tehát a sejtet arra használják, hogy legyártassák vele a saját alkotóelemeiket, amelyek aztán sejten belül összeállnak fertőzőképes vírussá, a sejtből kijutva pedig további sejteket fertőznek meg. Tehát ha a körülmények megfelelőek, a vírus képes az önszerveződésre, le tudja futtatni saját genetikai programját, tud replikálódni.
– Miként tudtátok felvenni a harcot itt, Sepsiszentgyörgyön? A Pro-Vitamnál már adott volt a technikai háttér vagy alkalmazkodni kellett hozzá? – Volt egy PCR-gépünk még 2011-ből, amit viszonylag ritkán használtunk, azzal végeztük az első ötven tesztet. Aztán úgy április elején már európai gyártóktól is tudtunk teszteket vásárolni, hamarosan új PCR-gépeket is vettünk, majd új extraktort szereztünk be (ez a mintafeldolgozás első lépésében kivonja a genetikai anyagot a mintából). Végül oda jutottunk, hogy 600–650 tesztet is elvégeztünk egy nap. Ehhez viszont az kellett, hogy 2020 elejétől 2022 tavaszáig folyamatosan napi 10–12–14 órán át dolgoztunk!
– Ti teszteltetek a legtöbbet, rengeteg beteg fordult hozzátok: mekkora volt a veszélye, hogy elkapjátok, megbetegedtek ti is? Téged hányszor oltottak be, egyáltalán voltál covidos? – Az első évben nagy volt a veszély. A mintavétel során a mintákat az elején olyan transzport folyadékba tették, ami a vírust nem semlegesítette, azaz gyakorlatilag a minta, amivel mi a laborban dolgoztunk, potenciálisan fertőző volt. Persze nagyon komoly biztonsági előírásokat vezettünk be. Fokozottan ügyeltünk arra, hogy FFP3-as maszkban, elszívófülke alatt dolgozzunk, magunkat nagyon elszigeteltük a környezettől is. Azt hiszem, másfél évnek kellett eltennie, hogy egyáltalán valaki a csoportunkból elkapja a koronavírust. Jól tettük, hogy így cselekedtünk, mert utóbb kiderült, nagyon fogékony vagyok a Covid-fertőzésre. Engem először 2021 elején oltottak, aztán még kétszer, de a Delta variánstól még annak ellenére is megbetegedtem, hogy előtte egy hónappal kaptam meg az emlékeztető oltást. Azóta még három fertőzésem és még egy oltásom volt, tehát összességében négy oltáson és négy Covid-fertőzésen vagyok túl.
Blődségek hálójában
– Nagyon sokat kommunikáltál a Facebookon, tanácsot adtál az érdeklődőknek, s próbáltál fellépni a tévhitek ellen. Melyek voltak a legnagyobb álhírek, amelyekbe beleszaladtál? – A világjárvány döbbentette rá a tudományos közösséget, hogy ha nem kommunikálnak sokat és érthetően, az milyen károkat tud okozni az álhírek terjedése miatt. Az én viszonylag magas ingerküszöbömet is elkezdték átlépni ezek a blődségek, ezért elkezdtem a közösségi oldalon cáfolni az egyre-másra megjelenő álhíreket. Megértem, hogy az emberek nem sokat tudnak róla – doktorandusz koromig én sem tudtam –, s ezért sok hihetőnek tűnő dolgot hajlandóak elfogadni. Az álhírekben mindig van valami hajszálnyi igazságtartalom, és ezért nehéz könnyen és egyértelműen cáfolni azokat. Például, hogy mit mutatnak ki a tesztek: az élő vírust vagy a már legyőzött vírust, amelynek még a szervezetben maradt darabkáit jelzik a nagyon érzékeny műszerek? De járványhelyzetben nem az a lényeg! Ott van egy ismeretlen vírus, amely megfertőzött valakit, és meg tudjuk-e állítani azt a fertőzési láncolatot, amely attól a személytől indulna tovább. Azt is sokan mondták, hogy a vírust az 5G-tornyok terjesztik – akkoriban kezdték azokat a tornyokat építeni és jó néhányan egyből ok-okozati összefüggést véltek felfedezni. Azt is sokan mondták, hogy igazából nincs is vírus, mert nem sikerül senkinek izolálnia. Mi sem izolálhatunk vírust, mert nem az volt a dolgunk, viszont a víruskutató laboratóriumok rutinszerűen csinálják. Az álhírgyártókat sokan követték, ők pedig nyomták a hülyeségeiket, mert számukra nagyon jó megélhetést biztosított a fokozott megjelenés. Sajnos a tudomány igazából nem tud a blődségekre érdemben reagálni. A tudomány úgy működik, hogy van egy állítás, amit mindenféle szemszögből meg kell vizsgálni ahhoz, hogy cáfolni vagy igazolni lehessen. Hogyha van egy kis bizonytalanság benne, akkor a tudomány nem állíthatja azt, hogy ez egészen biztosan így vagy úgy történt. Ilyen például a vírus eredete: nem tudjuk egészen biztosan, honnan érkezik; meglehet, laborból „szökött ki”, de az is lehet, hogy a wuhani piacon került valamilyen állatról az emberre. Én nagyon hajlok arra, hogy utóbbi elmélet a helyes, a tudományos bizonyítékok zöme is emellett szól, de nincs elegendő megdönthetetlen bizonyíték rá. A piacra került fertőzött állat már rég nem él, azt sem tudjuk, mi volt, a gócpontot még nem sikerült megtalálni valamelyik őserdőben.
– Mekkora kárt okoztak az álhírgyártók? – Én azt mondom, hogy emberek milliói betegedtek meg feleslegesen vagy haltak meg az álhírek miatt. És még fognak! Amerikában Robert F. Kennedy személyében olyan valaki került az egészségügyi minisztérium élére, aki közismerten oltástagadó, és folyamatosan azokat a mantrákat ismételgeti, amelyekről a tudomány már rég bizonyította, hogy nem igazak. Most gyakorlatilag szétveri az amerikai járványügyi hatóságot, a CDC-t, és olyan prioritásokat dob a kukába, amelyek nagyon jelentősek. Fontos lenne, hogy például az oltásprogram megfelelően haladjon! Valószínűleg egy-két éven belül újra több gyermekbénulásos eset lesz Amerikában, pedig világszerte szinte eltűnt már ez a súlyos betegség, éppen az oltásoknak köszönhetően. Az oltásellenesek nem értik, nem akarják megérteni: az oltásokkal járó kockázat nagyságrendekkel kisebb, mint a betegséggel járó. A Covid Delta-hulláma csak Romániában húsz-harmincezer ember életét követelte amiatt, hogy nem kezdték el idejében az ismétlő oltást. Most már kialakult bennünk a közösségi immunitás, és tényleg kevés a fertőzésekhez köthető haláleset, de a társadalomban elültetett oltásszkepticizmus újra meg újra emberéleteket fog követelni. Napjainkban kanyarójárvány van a világban, Románia pedig az élen jár: csecsemők halnak meg az oltásszkepticizmus miatt.
– Ismét adja magát a kérdés: lesz-e még globális járványhelyzet, és fel vagyunk-e készülve rá? – Világjárvány mindenképp lesz, azt viszont megjósolni nem lehet, hogy mikor, ahogy azt sem, hogy mi fogja okozni. Valószínűleg az is vírusos lesz és légúton át fog terjedni, mert az a legjobb terjedési módszer. Az sem kizárható, hogy a mostani koronavírus „alakít” ismét valami nagyot. A vírus folyamatosan változik, bármikor módosulhat úgy, hogy hirtelen újból nagyon fertőzővé válik. Az viszont jó hírnek tekinthető, hogy egy következő járványhelyzetre sokkal jobban fel vagyunk készülve, mint öt-tíz éve, amikor még csak virológusok foglalkoztak hasonló kérdésekkel, ma viszont már a közegészségügyi hatóságok is. Sokat javultak a diagnosztikai módszerek is. Fontos lenne viszont, hogy a politikum tanuljon meg a tudósokra hallgatni. A világjárvány elején még jelentősen odafigyeltek arra, hogy mit mondanak a kutatók, aztán egyre ritkábban, és meg is lett az eredménye.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
