Letartóztatták a 22 éves Tyler Robinsont, akit Charlie Kirk konzervatív aktivista szerdai meggyilkolásával gyanúsítanak. A 31 éves Kirköt, a Turning Point USA nevű diákszervezet alapítóját egy kampánykörút első állomásán, a Utah Valley University kampuszán lőtték nyakon, miközben diákokkal vitázott.
Az áttörést a gyanúsított egyik családtagjának bejelentése hozta, aki a rendőrséghez fordult, miután Robinson utalást tett neki a bűncselekmény elkövetésére. A rokon szerint Robinson az utóbbi években radikalizálódott, és nyíltan ellenezte Kirk politikai nézeteit.
A nyomozás eddigi adatai szerint a merényletet egy ismétlőpuskával követték el, amelyet a tettes egy bokorban rejtett el. Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a gyanúsított a gyilkosság után átöltözött, hogy elkerülje a lelepleződést, de később visszavette eredeti ruházatát.
A Utah State University megerősítette, hogy Tyler Robinson 2021-ben egy szemeszter erejéig az intézmény hallgatója volt mérnöki előkészítő szakon. A Turning Point USA turnéjának egyik következő állomása éppen ez az egyetem lett volna a hónap végén.
Spencer Cox kormányzó megerősítette a letartóztatást, és közölte, hogy a gyanúsított ellen hamarosan vádat emelnek, és felelnie kell a tettéért.
Körkép.sk, FoxNews
Nyitókép forrása: Foxnews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


