A pápa szeptember 10-én a szerdai általános kihallgatáson a lengyel és arab nyelvű híveket köszöntve két békeüzenetet fogalmazott meg. Az elsőt a gyermekeknek szentelte – kiemelve az Ukrajnában és a Gázai övezetben élőket –, akik szenvednek a világszerte dúló konfliktusoktól. A második az erőszak sújtotta Szentföldről érkezett zarándokoknak szólt.
A Szentatya arra hívott, hogy „alakítsuk a fájdalom okozta kiáltást Istenhez intézett imává”.
„Imáitokban és humanitárius projektjeitekben emlékezzetek meg Ukrajna, Gáza és a világ más, háború sújtotta régióinak gyermekeiről.” Ezzel a felhívással élt XIV. Leó pápa szeptember 10-én, szerdán délelőtt az általános kihallgatás végén, amikor a több ezer zarándok közt jelen levő lengyel hívőkhöz szólt a szemerkélő esőben a Szent Péter téren. (A katekézis fordítását ITT olvashatják.) A pápa megemlékezett a háború lengyel gyermekáldozatainak nemzeti napjáról, amely „jelképesen megemlékezik szenvedéseikről és hozzájárulásukról Lengyelország újjáépítéséhez a II. világháború után”.
Halljuk meg a kicsinyek hangját!
Ezután a Szentatya azt javasolta, hogy sem imáinkban, sem humanitárius segélyprojektjeinkben ne feledkezzünk meg az ukrán gyermekekről, akiket a 2022 februárjában kezdődött háború sújt, valamint a gázai gyermekekről, akik közel két éve szenvednek az Izraellel vívott konfliktusban, továbbá a világ más területein élő gyermekekről, akiket az erőszak térdre kényszerített. „Szűz Mária, a Béke Királynője oltalmára bízlak benneteket és a ma szenvedő gyermekeket, továbbá szívemből megáldalak benneteket” – mondta XIV. Leó.
A Szentföld fájdalmas kiáltása
Ezután a szerdai audiencián részt vevő arab nyelvű híveket köszöntve a pápa külön szólt a Szentföldről érkezettekhez, akiket a 2023 októberében kezdődött háború sújt. Katekéziséből indult ki, amelyben Márk evangéliumának Jézus kereszthaláláról szóló részletét kommentálta: Jézus nem néma halál volt, hanem egy „hangos kiáltás” által Isten felé fordult. XIV. Leó ennek nyomán a Jézus földjéről érkezett híveket így biztatta: „a megpróbáltatások és a csapások idején kiáltásotokat alakítsátok át magabiztos imává”.
– tette hozzá.
Végül Róma püspöke áldását adta minden jelenlévőre, és imádkozott Istenhez, hogy védje meg őket minden gonosztól.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


