A Smer öt európai parlamenti képviselője levélben fordult az Európai Unió három legfőbb vezetőjéhez, amelyben a brit kormány szlovákiai parlamenti választásokba való beavatkozásáról tájékoztatnak. A politikusok szerint London célja a 2023-as választások eredményének befolyásolása volt a jelenlegi ellenzék javára.
Az ügy egy brit oknyomozó portál, a Declassified UK júliusi cikkével robbant ki. Eszerint a brit kormány a Zinc Network ügynökségen keresztül külföldi influenszereket finanszírozott politikai aktivitás céljából. Szlovákiában a kampány a fiatal szavazók mozgósítására irányult. Bár a britek ezt pártatlannak nevezték, nem adtak magyarázatot arra, miért éppen erre a csoportra fókuszáltak, és miért tartalmazott a szerződés szigorú titoktartási záradékot.
A Smer EP-képviselői – Monika Beňová, Ľuboš Blaha, Judita Laššáková, Erik Kaliňák és Katarína Roth Neveďalová – szerint a kampány nagykövetei politikailag elkötelezett személyek voltak, akik a választópolgárok szemében egyértelműen egy politikai tábort támogattak. Egyikük, Veronika Cifrová Ostrihoňová, aki később a Progresszív Szlovákia színeiben lett EP-képviselő, elismerte, hogy kétezer eurót kapott a szervezőktől.
A smeres politikusok vizsgálatot követelnek, és felszólítják az Európai Parlamentet, hogy ítélje el a „hibrid háborúnak” nevezett beavatkozást, ahogyan azt más külföldi hatalmak esetében is tette.
Kitört a botrány: A brit kormány beavatkozott a 2023-as szlovákiai választásokba a Progresívne Slovensko javára
Szorul a hurok: A brit kormány pénzelte a progresszívek „Itthon maradok” kampányát. Lebukott a Denník N is
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


