Első pozsonyi Élő Rózsafüzér Zarándoklat

Első pozsonyi Élő Rózsafüzér Zarándoklat

Több település többéves hagyományán felbuzdulva a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség is megszervezi a Szentévben az Élő Rózsafüzér Zarándoklatot, mégpedig október 25-én, szombaton.

Szeretettel hívnak minden jószándékú testvért, várják a családok részvételét. Egy szép őszi szombat együtt töltésére buzdítják mindazokat, akik közösen imádkozva, közösen túrázva, közösen gyönyörködve a természet őszi pompájában, beszélgetve egymással kívánják magukat s másokat lelkiekben gazdagítani, mint a Remény Zarándokai.

Ki-ki fizikai erőnléte szerint döntheti el, melyik állomásokon, szakaszokon vesz részt. Kérik, hogy a bekapcsolódók hozzanak magukkal rózsafüzért / akinek nincs, azt megajándékozzák eggyel. Továbbá csomagoljanak az útra innivalót, illetve elemózsiát, lehetőség szerint másokkal is megoszthatót.

A zarándoknap tervezett programja:

7:30 – Az örvendetes rózsafüzér a ferences templomban

8:00 – Szentmise a pozsonyi szépülő ferences templomban

Gyaloglás: Ferences templom ⟶ Mély-út (2 km)

Hírdetés

9:40 – A világosság rózsafüzére a mély-úti Mária-barlangnál

Gyaloglás: Mély-út ⟶ Pozsonyhidegkút (7,1 km)

12:15 – A fájdalmas rózsafüzér a hidegkúti Mária-barlangnál

Gyaloglás: Pozsonyhidegkút ⟶ Dévény (6,5 km)

Útközben – A dicsőséges rózsafüzér a természetben

A hazautazás tömegközlekedéssel történik majd 15 óra körül.

Egy-egy tized előimádkozására lehet jelentkezni: [email protected]

A szervezők buzdítják e meghívó olvasóit, hogy szólítsák meg ismerőseiket is, szóljanak e lehetőségről másoknak is!

Pozsonyi katolikusok/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »