Menesztették a Ferencváros EL-ellenfelének edzőjét

Menesztették a Ferencváros EL-ellenfelének edzőjét

Nuno Espirito Santo kapcsolata megromlott az utóbbi időben a Nottingham Forest tulajdonosával, így számítani lehetett rá, hogy váltás lesz a kispadon.

A Nottingham Forest labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy már nem Nuno Espirito Santo az együttes vezetőedzője.

A portugál szakember jövője már a nyáron kérdőjelessé vált az angol klubnál, mivel megromlott a viszonya Evangelosz Marinakisz tulajdonossal. Júniusban még úgy tűnt, minden rendben az edző és a klubtulajdonos között, ugyanis akkor három évvel meghosszabbították Nuno Espirito Santo szerződését.

Hírdetés

Az 51 éves szakember 2023 decemberében érkezett a Nottingham Foresthez Steve Cooper helyére, és a szezon végén benntartotta a csapatot a Premier League-ben. Az előző idényben pedig a hetedik helyig vezette a klubot, amely így szerepelhet az Európa-ligában. A Nottingham Forest január végén fogadja a magyar bajnok Ferencvárost a második számú európai kupasorozatban.

A Nottingham három fordulót követően – egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel – a 10. helyen áll az angol bajnoki tabellán.

Sajtóhírek szerint Ange Postecoglou, Brendan Rodgers és José Mourinho is esélyes a Nottingham Forest kispadjára.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »