Az újonnan bevezetett genetikai tesztek hiánya miatt 12 ökölvívó nem indulhatott a liverpooli világbajnokságon, de Kovács István, a hazai szövetség elnöke az InfoRádióban jelezte, nem arról van szó, hogy újabb vitatott nemiségű bokszolók lennének, csupán teszteredmény nélkül nem engedett elindulni senkit a sportág új nemzetközi szövetsége. Egyelőre azt sem tudni, hogy elég lesz egy teszt, vagy évente meg kell ismételni a nemi vizsgálatot.
Összesen 12 bokszolót zártak ki a Liverpoolban zajló világbajnokságra nevezettek közül, miután nemzeti szövetségeik nem nyújtották be a női mivoltukat igazoló genetikai tesztek eredményeit, amihez az indulást kötötte a vb-t szervező Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (World Boxing – WB). Az érintettek között öt francia női ökölvívó van, a többiek Nigériából, a Fidzsi-szigetekről, a Fülöp-szigetekről és a Dominikai Köztársaságból érkeztek az angliai világbajnokságra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által az ökölvívás olimpiai képviseletére jogosultként elismert új sportági világszervezet az után döntött az új tesztek bevezetéséről, hogy a tavalyi, párizsi olimpián két vitatott nemiségű bokszoló, az algériai Iman Helif és a tajvani Lin Jü-ting is aranyérmes lett. Lin nem sokkal a rajt előtt visszalépett a liverpooli vb-től, noha előzőleg beleegyezett, hogy aláveti magát a WB által bevezetett kötelező nemi tesztnek, míg Helif fellebbezést nyújtott be a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amiért a WB genetikai igazoláshoz kötötte a nők vb-indulását.
Kovács István, a magyar szövetség elnöke az InfoRádióban szintén felidézte, hogy a genetikai tesztek bevezetését a vitás esetek indokolták, és a World Boxing végül – szerinte talán egy kicsit megkésve – úgy döntött, hogy a kromoszómák alapján különbözteti meg a férfi és női sportolókat. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó szerint a téma érzékenysége indokolta, hogy csaknem egy év kellett a kiérlelt megoldáshoz.
„A nyár közepén született meg a végérvényes döntés, és a világbajnokság volt az első verseny, ahol a nevezést meg kellett spékelni egy nemiséget igazoló teszttel.
Ez egy nagyon egyszerű PCR-teszt, aminek az eredménye elméletileg, de csak elméletileg szinte azonnal megvan. Aztán kiderült, hogy ez nem annyira egyszerű”
– mondta az elnök. A magyar válogatott szerencséjére már a madridi edzőtáborban elvégeztették a teszteket, így mire a csapat hazaért, már a keretorvos is ellenőrizni tudta az eredményeket, és így utazhattak Liverpoolba a sportolók.
A gondot Kovács István szerint az okozhatta, hogy több válogatott is annak az információnak a birtokában utazott el a világbajnokságra, hogy az egyszerű tesztet a helyszínen is el lehet végeztetni, de ez téves volt, így többen emiatt nem indulhattak el a vb-n, míg a francia csapat hiába tesztelt még otthon az indulás előtt, az eredmények nem érkeztek meg a nevezés zárásáig, ezért a női versenyzőit kizárták.
„Félreértés ne essék, itt nem az történt, hogy tizenketten fennakadtak a rostán, és újabb Iman Helifekkel és Lin Jü-tingekkel találkoztunk.
Nem, őket valószínűleg már nem fogjuk látni olimpiai ökölvívás szintjén, hiszen ők ezzel a szabállyal nem tudnak mit kezdeni, ők nem is akarnak soha többet nemi tesztet elvégeztetni. Akik viszont elvégeztetik, azoknak a jövőben oda kell figyelni, hogy időben” – mondta Kovács István, és felidézte a Covid-időszakot, amikor hiába végeztette el valaki a PCR-tesztet, az eredmény nélkül semmit sem tudott bizonyítani.
Azt még a magyar szövetség elnöke sem tudja, hogy a genetikai tesztet elég egyszer elvégeztetni, vagy szükség van az ellenőrzésre minden világverseny előtt. „Annyi dologról kellett döntést hozni, hogy idáig még szerintem nem jutottak el. Most az volt a fontos, hogy ez a világbajnokság már tiszta körülményeket biztosítson” – mondta az egykori bokszbajnok, de hozzátette, az sem jelentene problémát, ha évente el kellene végeztetni a vizsgálatot, mert „nem is olyan vészes költség, és nem olyan nagyon nagy macera”. Úgy véli, hogy ezekhez a sportolók már hozzászoktak, sokkal kimerítőbb a doppingszabályok betartása, például a holléti nyilvántartás folyamatos vezetése, hogy az ellenőrök bármikor elérjék az adott versenyzőt.
„Ma már hozzátartozik az élsporthoz sajnálatos módon, hogy az élsport tisztaságának megőrzéséhez bizony áldozatokat kell hozni. Ha egy életben csak egyszer kell meghozni, azzal sincs baj, ha ezt évente kell megtenni, akkor sincs semmi probléma” – mondta Kovács István.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


