Huliak listája bukott, ismételt a ligetfalusi polgármester Tokár Géza2025. 09. 08., h – 13:50
Időközi helyhatósági választásokat tartottak Szlovákiában a hétvégén, összesen 33 településen kellett különféle okok miatt új polgármestert vagy képviselőket választani. A Pozsonyligetfalun tartott választást övezte a legnagyobb figyelem.
Az időközi választáson összesen 13 településen kellett új polgármestert választani, huszonegy községi és két városi képviselői mandátum is gazdára talált. A magyarlakta települések közül Bélán polgármestert választottak, igaz, csak egy indulóval: Varga Kálmán került a település élére. Az egyedüli jelölt 41 százalékos részvétel mellett 111 szavazattal került megválasztásra, érvénytelen szavazatot egyet sem adtak le. Emellett Marcelháza, Kismácséd és Alsószeli képviselő-testülete is kiegészült az új megválasztott jelöltekkel.
Az időközi választások közül kettő olyan is akadt, amelyet a nyilvánosság a szokottnál nagyobb figyelemmel követett. Rudolf Huliak miniszteri kinevezését követően a korábban általa vezetett zólyomi járásbeli Nagyócsa (Očová) községben is új polgármesterre lett szükség.
A falu lakossága végül a korábbi polgármester-helyettest, Peter Sámeľ-t választotta meg a tisztségbe. Maga Huliak azonban Lenka Stančíková mögé sorakozott fel, aki többek között a Smer-Hlas-SNS koalíció támogatására is hagyatkozhatott. A helyiek ennek ellenére riválisának szavaztak bizalmat.
Pozsonyligetfalun (Petržalka) szintén fokozott érdeklődés övezte a választást, mivel Ján Hrčka polgármester önként mondott le a tisztségéről azt követően, hogy a városi hivatal egyik alkalmazottja milliókat sikkasztott el a település költségvetéséből. A Matúš Vallo főpolgármester egyik leghangosabb kritikusának számító Hrčkát végül újraválasztották, a leadott szavazatok 78 százalékát szerezte meg. A tisztviselő öröme mindössze azért nem lehet teljes, mert kiugróan alacsony részvétellel zajlott a választás, mindössze a választópolgárok 16 százaléka jelent meg az urnáknál.
Kapcsolódó cikkünk
Ma összesen 30 szlovákiai településen tartanak időközi helyi önkormányzati választást. A magyarlakta települések közül Béla, Marcelháza, Kismácséd és Alsószeli érintettek.
Az időközi választásoknak köszönhetően három város, illetve városrész (köztük a pozsonyi Ligetfalu, valamint Illava és Dobsina) és 30 község élén mérettetik meg magukat a polgármester- és képviselőjelöltek. Összesen 13 polgármesterről és 23 képviselői helyről van szó. További 11 községben is az urnákhoz kellett volna járulniuk a lakosoknak, ám ezekben jelöltek híján végül elmarad a voksolás.
A magyarlakta települések közül elsősorban Bélát kell megemlíteni. Az Érsekújvári járásban található településen egy polgármesterjelöltről dönthetnek a lakosok: a 61 éves magángazdálkodó Varga Kálmánról. Képviselőket ugyancsak Bélán, illetve Marcelházán, Kismácsédon és Alsószeliben választanak.
A voksolás újdonsága, hogy tesztelni fogják a lakosok digitális iratait, amelyet a mobiltelefon segítségével mutathatnak majd fel. A ligetfalusi választási bizottságnak kifejezetten ilyen irányú oktatást is biztosított a belügyminisztérium. Az igazolást az eDoklady alkalmazásban nemrég kialakított új funkció teszi lehetővé.
A választás 7.00 és 22.00 között zajlik az egyes településeken. A jelöltek teljes névsora megtalálható a belügyminisztérium honlapján.
Az időközi választás kiírásának oka a legtöbb esetben a mandátumról való lemondás volt. Ezt követte a korábbi voksolás elmaradása, elhalálozás, bűncselekmény miatti elítélés, illetve az állandó lakhely megváltozása és a képviselő-testület üléseinek kihagyása.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


