Adócsökkentéseket jelentett be a görög kormány

Adócsökkentéseket jelentett be a görög kormány

Adócsökkentéseket jelentett be a görög kormány Kulcsár Péter2025. 09. 07., v – 19:00

A többi között a családokat támogató adócsökkentéseket jelentett be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök konzervatív kormánya.

A kormányfő Szalonikiben az ország legfontosabb gazdasági kiállításának megnyitóján hangsúlyozta, hogy a pénzügyi nehézségek éveit követően mára sikerült stabil gazdasági alapot elérni. Mint mondta, mintegy 1,7 milliárd eurós lesz a kormány adócsökkentési csomagja.

„Mindannyian nagyon jól tudják, hogy a görögöknek megélhetési nehézségeik vannak. Ezért legfontosabb számunkra növelni a jövedelmüket” – húzta alá Micotákisz utalással a munkanélküliség csökkenésére, a növekvő befektetésekre és az államháztartás javuló helyzetére. Utóbbival összefüggésben megjegyezte, hogy a költségvetési hiány érezhetően apadt.

„Az egykor válságba került ország rendelkezik ma Európa egyik legmagasabb gazdasági növekedési ütemével” – világított rá a görög miniszterelnök hozzátéve, hogy a munkanélküliség szintje 8 százalék alá esett. Összehasonlítva: utóbbi mutató a pénzügyi válság tetőfokán elérte a 28 százalékot is. A dél-európai ország nemzetközi pénzügyi mentőövnek köszönhetően tudott kilábalni a nehézségekből.

Hírdetés

A stabil költségvetésre tekintettel az Új Demokrácia jobbközép kormánypárt politikusa célzott adócsökkentéseket helyezett kilátásba. Az elképzelések részét képezi, hogy a gyermekes családoknak a jövőben jóval kevesebb személyi jövedelemadót kell fizetniük, sőt egyes esetekben e kötelezettségük meg is szűnik. A 25 évesnél fiatalabbaknak 20 ezer eurós jövedelemig terjedően szintén nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

„Csökkentjük az adókat, párhuzamosan pedig növeljük a szociális kiadásokat” – ismertette Micotákisz.

A tervezett adócsökkentések és célzott befektetési ösztönzők haszonélvezői lesznek továbbá a lakásbérlők, kisebb falvak, illetve szigetek lakói is.

„Minden intézkedés összhangban van az európai költségvetési előírásokkal” – hangsúlyozta a görög kormányfő.

A várhatóan 2026-ban hatályba lépő reformokkal a konzervatív miniszterelnök és kormánya a megnövekedett megélhetési költségek, a feszült lakáspiaci helyzet, valamint a magasan képzett fiatalok folyamatos kivándorlása jelentette problémákat kívánja orvosolni.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »