Ők még nem tudják, hogy tavasszal úgy elcsúsznak az olajos földön, hogy a zsebekből kiesnek a mocskos eurók.
Aki eddig habzó szájjal tagadta és legyintve mesének hitte, hogy a Tisza Párt a nemzetközi globalista bandával együtt igyekszik minél nehezebb helyzetbe hozni a magyarokat, csak hogy politikai előnyt szerezzenek a kormánnyal szemben, azok ma nyugodtan levehetik a sorosista szemellenzőt és körülnézhetnek végre a világban. Minden közhely egy valós eseményen alapszik, így az is, hogy „nincsenek véletlenek”.
Ukrajna éppen akkor hajtott végre támadást a magyar energiabiztonság alapköve, a Barátság kőolajvezeték ellen, amikor Magyar Péter a maroknyi bérseregével Kötcsén igyekszik megtrollkodni és megtámadni a legendás jobboldali találkozót. Nem is csoda, hogy a szocialisták módszereit átvevő tiszások rettegnek, hiszen Orbán Viktor hosszú évek óta Kötcsén jelöli ki azt a politikai irányt, amit Magyarország kíván követni az előttünk álló időszakban, és amelyről utólag eddig mindig kiderült, hogy a miniszterelnöknek igaza lesz.
Magyar Péter minden elődjénél nagyobb segítségért esdekelt Brüsszelben, csak a résztvevők tudhatják, hogy véresre sebzett térdekkel mit ígért oda a hatalomért cserébe a globalista elitnek. Brüsszelben minden bizonnyal azt gondolják, hogy ha a külső támadások mellett belülről is megpróbálják szétzilálni a magyarokat, akkor sikerrel járnak. A terv egyszerű: Ukrajna abszolút gyámságot kap a Tisza Párt felett, cserébe a temus messiás két kézzel segít benyomni Ukrajnát az Európai Unióba és a háborúba, közben pedig a valódi tulajdonos Manfred Weber megmenti a börtöntől a Tisza vezérét a mentelmi joga megtartásával.
Hála Magyar Péter embereinek, már nem titok, hogy Brüsszel, Ukrajna és a Tisza Párt ugyanazon a hangszeren játszik, Kollár Kinga maga vallotta be, hogy komoly munkát végeznek a hazájuk ellen, mert ami a magyaroknak rossz, az a globalistáknak jó. Szerintük a kormányt így lehet leváltani.
Tseber Roland óta azt is tudjuk, hogy Ukrajna a titkosszolgálatait is összekötötte a Tiszával. Az ukrán kém, akit Magyar Péter a testvérének nevezett, többször fenyegette már a magyarokat, személyesen Orbán Viktort is, de egyszer még azt is elkotyogta, hogy további akciókat terveznek Ukrajnából. A Barátság kőolajvezeték elleni támadásokat elnézve már világos a cél: a magyarok energiaellátását tönkretenni. Zelenszkij ukrán elnök sem fáradozik többé azzal, hogy az olajvezeték biztonsága attól függ, Magyarország hogyan viszonyul Ukrajna támogatásához. A brüsszeli engedéllyel a kezében büszkén tudatta a világgal, hogy tönkre akarja tenni az országot – ha már a sajátjával végzett, ugye? Csak nehogy a végén, mondjuk tavasz környékén úgy elcsússzanak az olajos földön, hogy az összes zsebükből kiesnek a mocskos eurók
Odrobina Kristóf – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


