Vuelta a Espana – Pedersen sprintsikere a szökésben, nem változott az összetett

Vuelta a Espana – Pedersen sprintsikere a szökésben, nem változott az összetett

Vuelta a Espana – Pedersen sprintsikere a szökésben, nem változott az összetett Kulcsár Péter2025. 09. 07., v – 18:57

Mads Pedersen nyerte a sprintet a szökevénycsoportban a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 15. szakaszán, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

A hétfői szünnap előtt vasárnap a Vegadeo és Monforte de Lemos közötti 167,8 kilométeres táv letekerése várt a kerékpárosokra. A 3287 méter szintemelkedés és a szakasz profilja a két nehéz, hegyi befutós etap után valószínűvé tette, hogy ez a szökés napja lehet. Ennek megfelelően közel a mezőny harmada eltekert, és kapott is bőven előnyt ez a boly, 14 percre tudott eltávolodni.

Ebből a nagy csoportból vállalkoztak ketten hosszú, 118 kilométeres támadásra és tempóztak el három percre. A szökevényeket egy bokorból előugró Izrael-ellenes tüntető zavarta meg, aki annak ellenére bukást okozott, hogy elbotlott, így nem érte el a kerékpárosokat, akik előtt egy intézkedő rendőr rohant át az úton.

A szökevények nagy csoportja hét kilométerrel a cél előtt fogta be az elöl tekerő kettőst, a bolyból a riválisok támadások sorával igyekeztek fárasztani az etap nagy esélyesének számító, 2019-ben világbajnok Mads Pedersent. A pontverseny éllovasaként zöld trikós dán viszont a papírformát érvényesítve győzni tudott, pályafutása negyedik Vuelta-etapsikerét bezsebelve.

Az összetettért harcolók együtt, 13 és fél perc hátránnyal, kényelmes tempóval értek célba, így a kétszeres Tour de France-győztes dán Jonas Vingegaard változatlan előnnyel őrzi a piros trikót a záró hét előtt.

15. szakasz, Vegadeo-Monforte de Lemos, 167,8 km:

Hírdetés

1. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 4:02:13 óra

2. Orluis Aular (venezuelai, Movistar) azonos idővel

3. Marco Frigo (olasz, Israel-Premier Tech) a. i.

1. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 57:35:33 óra

2. Joao Almeida (portugál, UAE-XRG) 48 másodperc hátrány

3. Tom Pidcock (brit, Q36,5) 2:38 perc hátrány

4. Jai Hindley (ausztrál, Red Bull-BORA-hansgrohe) 3:10 p h.

A jövő hét vasárnap Madridban záruló Vuelta mezőnye a hétfői szünnap után kedden a Poióból induló 167,9 kilométert teljesíti, majd hegyi befutóban ér célba a Castro de Hervillen.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »