Orbán Viktor Kötcsén: Két út áll a magyarok előtt, az egyik káosz, a másik nem

Orbán Viktor Kötcsén: Két út áll a magyarok előtt, az egyik káosz, a másik nem

Orbán Viktor Kötcsén: Két út áll a magyarok előtt, az egyik káosz, a másik nem Kulcsár Péter2025. 09. 07., v – 17:21

Vasárnap délután megtartotta beszédét Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kötcsén.

A kormányfő első lépésként megmutatta a trikolór oroszlánját, az úgynevezett győzelmi tervet. Orbán azt mondta, hogy az élőzött beszéde miatt most a bolondozást kihagyja, ezért óvatosabb beszédet fog mondani, mint az előző években. „Leginkább az ellenfeleink miatt tettük ezt nyilvánossá” – mondta Orbán a kötcsei beszédről.

„Az járkál a félhomályban meg a sötétben, akinek rossz szándékai vannak. (…) Ezért idén egy teljesen nyílt kötcsei pikniket rendeztünk” – mondta Orbán.

Orbán szerint mindent megcsináltak, amit mondtak, és a megszolgált bizalom miatt nyerik sorra a választásokat. A miniszterelnök arról beszélt, hogy az ellenzék teljes bizalomvesztésben van. Orbán szerint Gyurcsányék a választások után mondták el, Magyarék viszont már a választások előtt mondták el, hogy átverték az embereket.

A magyar miniszterelnök szerint nagyjából azt, hogy igazuk volt az amerikai, a német, a francia, a lengyel politikával kapcsolatban. Azt is mondta, hogy tavaly kérdés volt, hogy „lesz-e orosz katonai győzelem? Lett. Felosztják-e Ukrajnát? Igen” – összegezte Orbán, mit gondol a szomszédos országban dúló háborúról.

„Aligha áll talpra Európa” – állítja Orbán. A miniszterelnök ezután elsorolta, hogy mi nem működik jól Európában. De azt ígérte, hamarosan több európai országban is szövetségesei kerülnek hatalomra, például Andrej Babiš Csehországban.

„Megkaptuk a választ, hogy az oroszok elnöke a helyén marad” – fejtegette Orbán azt elemezve, hogy mi lesz az orosz–ukrán háborúval. Orbán szerint nem jött be Biden korábbi mondata, miszerint „Putin must fail”, hiszen az oroszok nyerésre állnak. A magyar miniszterelnök szerint „hideg fejjel nézve” a helyzetet azt látni, hogy „Ukrajnát épp most osztják fel”.

Orbán ezt azzal magyarázta, hogy szerinte az európai biztonsági garancia Ukrajna felosztását jelenti, hiszen meglátása szerint a nyugati oldal is elfogadta, hogy Ukrajna húsz százaléka orosz zóna.

Hírdetés

Orbán szerint nem lehetséges, hogy nincs közös költségvetési politikájuk azoknak az országoknak, amelyek közösen euróval fizetnek: ez hosszú távon nem tud így megmaradni szerinte. Innen indította a miniszterelnök azt is, hogy komoly kétségei vannak afelől, hogy a jövő évi hétéves költségvetést meg tudják-e szavazni az EU-ban. De abban biztos, hogy ha igen, akkor is az lesz az utolsó.

Szerinte ha minden így megy tovább, az EU fel fog bomlani, át kell szervezni, hogy ez ne így legyen. Katonai és energetikai biztonságról, közös pénzről és közös költségvetésről, politikai összehangolódásról beszélt Orbán. Szerinte ezekről szól az a rendszer, amire át kellene állni az EU szétbomlásának elkerüléséhez.

„Magyarország azért nem ment tönkre (…), mert leváltunk az európai gazdasági modellről” – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a nyugati jóléti modell egy segélyalapú gazdaság, Magyarországon ezzel szemben munkaalapú gazdaság működik.

Orbán úgy látja, hogy az EU Ukrajnával „közös eladósodáson” dolgozik, mert ugyanaz a terv, mint az Egyesült Államok létrejöttekor. Orbán ezután levezette, hogy szerinte így vinné bele az EU-t a háborúba az ukrán tagság is. „Hogy Ukrajna áll-e háborúban Oroszországgal, azt soha nem Ukrajna fogja eldönteni, hanem Oroszország” – tette hozzá.

Orbán azzal folytatta, hogy Európának volt egy elszalasztott lehetősége. A következőket kellett volna tenni Orbán szerint: kiegyezni az oroszokkal, az iszlámot kívül tartani Európán, a briteket bent tartani az EU-ban, a Balkánt integrálni, megegyezni a törökökkel, Kínával technológiai, az Egyesült Államokkal pedig biztonsági kérdésekben.

Ezután Orbán az orosz–ukrán háborúról kezdett beszélni. Azt mondta, versenyző blokkok és piacok lesznek. Az EU vezetői szerint az európai intézmények megerősítésével lehet nagyhatalmi szerepet szerezni, de ez illúzió Orbán szerint.

Az orosz cél a nyugati térnyerés korlátozása, a kínai cél, hogy az USA által uralt világrendet polarizálják, és hozzáférjenek az orosz piachoz. Az ukrán cél, hogy a pénzügyi támogatások érkezzenek Ukrajnába, és elkerüljék az összeomlást. Az unió célja az USA benntartása a konfliktusban. Donald Trump célja, hogy megegyezzenek gazdasági kérdésekben az oroszokkal.

„Nem vagyunk ukránellenesek” – mondta Orbán arra, hogy egy EU és Ukrajna közötti stratégiai megállapodást akár tudna is támogatni a kormány. Az Egyesült Államok kér egy kávét, a főnök meghallgatja az európai beosztottakat.

Orbán úgy látja, most tisztul le a „meglehetősen zavaros politikai képlet”, mert most két út áll Magyarország előtt. Az egyik a csatlakozás a brüsszeli politikához, ami Orbán szerint katasztrofális káosz lenne: ezt képviseli a Tisza és a DK a miniszterelnök szerint. Orbán úgy látja, akkor „a szuverenitás kampó” lenne, euró is lenne, rezsicsökkentés viszont nem lenne, háború, migránsok meg igen.

Bennfentes kereskedéssel, lopással vádolta Orbán Magyar Pétert, arról beszélve, hogy csak azért nem kell bíróság elé állnia, mert az EU nem adja ki a mentelmi jogát. Kármán Andrásról azt mondta Orbán, hogy őt a nyugati bankárok fizetik, hiszen korábban az Erste ügyvezetőjeként és elnökeként dolgozott (és egyébként az Orbán-kormány államtitkára is volt korábban, de ezt Orbán nem említette). A másik út pedig Orbán szerint a béke, családbarát kormány és a szuverenitás.

(Telex)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »