Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
„Beláthatatlan, hogy ez a kötet
mennyi mindenre fogja megtanítani
a most fiatal költőket…”
(V_Szilvió / Veszprémi Szilveszter, Moly.hu)
Első kötet a Beszédkényszer, de a szerző neve nem most debütál: Locker Dávid jó ideje ismert szereplője a kortárs irodalmi életnek, verseire folyóiratközlésekben is sokan felfigyelhettünk. Nem meglepő a könyv máris gazdag kritikai recepciója sem. Amint az is világosnak tetszik, hogy a beszédkényszer jelölő itt nem feltétlenül a grafomániával rokon jelenségre utal. A kóros bőbeszédűség (logorrea) fogalma e helyt kevésbé pszichés vonatkozásokat hordoz, inkább az ember mint beszélő lény létbeli helyére mutat, azaz antropológiai identitáskérdést tudatosít. A beszédet (a nyelvet) pedig önértelmező, világépítő, kapcsolatteremtő képességeiben veszi komolyan.
Alanyi nevelődésregény, verssorokba tördelve – egy metamodern posztromantika jegyében? Akár így is összegezhető Locker Dávid vállalkozása. Verseinek beszélője egy határon túlról érkezett, vidéki mintázatokat hozó, első generációs művész-értelmiségi a budapesti irodalmi életben és egyetemi világban. Sorseseményei nemzedéki panorámát nyitnak, sőt generációs mottót érlelnek: „Mikor vált önigazolássá az irónia? / És mikor identitássá a fájdalom?” (Úri muri)
Olvasmányosan lendületes a könyv: szórakoztatóan beszél a szorongásról is; és bölcsészhivatkozásai sem bennfentes/szubkulturális körbe zárják, ellenkezőleg: egy tudományos-művészeti világváltozattal ismertetik meg az olvasót.
Autofikciós jellege – az ironizáló személytelenítés versiskolái után – a személyesség és az érzelmesség útjait keresi. A civil létben éppúgy, mint az esztétikai mezőkben. Hogyan lehet (ha lehet) hitelesen beszélni? Alighanem úgy, hogy beszélgetünk, mondja. S miképp van mód (ha van) érvényes költői megszólalásra? Például a versbeszéd önmagát monitorozó moráljára alapozva, tételezi. Többes kérdés és válság rétegzi összetett alkotássá a Beszédkényszert, melyben irónia és pátosz fürkészi egymásban az egyensúly alkalmait, s anekdota és ars poetica elegyedik friss minőséggé.
Míg Petri György A szerelmi költészet nehézségeiről értekezett („Mért nem lehettem régi költő? / Nem volna kérdés, hogy szeretlek-e.”), Locker Dávid poétikája a gyanútlan szépségekről általános sóvárgással szól. E hosszasan csobogó szabadversmonológokban a visszahódíthatatlan naivitásból rezignált szentimentalizmus lesz („vágynak hagyva, ami vágynak való” – Kalandok, amikben végül nem fogok részt venni), miközben a vers mint „mélységek szerkesztett látszata” (7.) ismer önmagára.
A lírai én bizonytalanságokból összeálló céltudata főnévi igenevekkel is leírható: „Mondani kéne valamit” (7.) – „térdre borulni valami oszthatatlan előtt” (A stroboszkópos buli) – „Elvonulni önsajnálni a holdfénybe.” (Műsorterv) – „beleveszni valami hatalmasabba” (Feminista barátnővel a szigligeti várban) – „adventté fényesíteni a várakozást” (Napfény IC). (A könyv talán legfinomabb, szinte rejtekező rétege a vívódó istenhit – mely nem Istent, hanem a hitet keresi.)
A kötet kézbe és zsebbe simuló, négyzetes formátuma barátságos megoldás. A Szabó Imola Julianna tervezte borítón reneszánsz festményrészlet látható: az olvasóra visszapillantó pupilla a figyelem és a jelentésalkotás kölcsönösségét, a művészeti befogadás beszélgetésre hasonlító elevenségét sugallja – feszült nyugalommal. Emellett a szemgolyó kiemelt motívuma (a maga kerekdedségével) és a könyvalakzat kvadrát jellege együtt a kör négyszögesítésének bevégezhetetlen feladatát is a poétikai elszánásra vetíti.
Rokonszenvesen intelligens, önironikusan önreflexív első kötetet tartunk a kezünkben. Kemény István fülszövege a műfajnak megfelelően lelkes, de a Beszédkényszer esztétikai bátorsága valóban megérdemli a dicsérő ajánlást. (A magam példájával: miközben ízlésem – mondjuk – Rilke és Celan, Báthori Csaba és Halmosi Sándor patinás-filozofikus verskultúrájában érzi otthon magát, ez a tőlem távolibb színezetű, fiatal költészeti beszédmód is elismerésre késztet értékeivel, távlataival. – Különösen az Így neveld a magyarod című rövidpróza – avagy prózavers –, mely úgy esszenciája a teljes versanyagnak, hogy mesteri mondattanával máris alapműnek, antológiadarabnak látszik.)
A kételkedő öntudat túlírása-túlbeszélése is lehet nemes program: az önfelszabadítás beszéde a beszélgetőtárs (az olvasó) eszméletében is szabadító fölismeréseket ébreszt.
Locker Dávid: Beszédkényszer, Prae Kiadó, Budapest, 2024.
Fotó: Prae Kiadó
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 31-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
