Ünnepi eseményre gyűltek össze augusztus 31-én diákok, szülők és pedagógusok a veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégiumban: Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a megújult második emeleti szobákat, és hivatalosan is megnyitotta az intézményt a 2025/26-os tanévre.
A vendégeket Dobosné Burján Adrienn igazgató köszöntötte, aki kiemelte: a kollégium elsősorban a diákok otthona, ahol a bentlakás mellett közösségben és keresztény értékrendben gazdagodhatnak.
„Szeretnénk, ha az itt töltött évek valódi otthonélményt és meghatározó közösségi tapasztalatot jelentenének számotokra” – fogalmazott, megköszönve a szülők bizalmát és a fenntartó támogatását.
Darnai János lelkiigazgató háláját fejezte ki az érseknek, hogy szívén viseli a kollégium ügyét. Emlékeztetett: az egyházi intézményekben a diákok olyan krisztusi értékrendet kaphatnak, amely életük stabil alapja lesz. „Az embernek két szárnya van: a tudás és a hit – mindkettő nélkülözhetetlen az élet repüléséhez” – idézte II. János Pál pápát.
Dékány Árpád Sixtus, a Veszprémi Főegyházmegye Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) vezetője, a remény szentévéhez kapcsolódva hangsúlyozta: a kollégium célja, hogy a fiatalok saját reményüket és jövőképüket alakítsák ki, a szülőkkel együttműködve. „A kollégiumi élet nemcsak tanulásra, hanem önállóságra és felnőtté válásra nevel – mindezt krisztusi értékek mentén, hogy a fiatalok valóban teljes emberekké váljanak.”
Halmay Gábor önkormányzati képviselő személyes emlékeit megosztva emelte ki, hogy a kollégium mindig a megújulás és a közösségi épülés színhelye. „A város számára is öröm látni, hogy a Davidikum mindig képes megújulni, és olyan közösséget teremt, amelyben a jövő hívő és felelős polgárai nőnek fel.”
Udvardy György érsek beszédében a szülők és diákok élethelyzetére reflektálva rámutatott: a középiskolás években a fiatalok egyre inkább a kortársi közösségben fedezik fel saját identitásukat, korlátaikat és tehetségeiket. „Mindez azonban csak Isten áldásával lehet teljessé, ezért jó, hogy most közösen kérhetjük ezt” – mondta.
Hangsúlyozta: „A keresztény közösségben mindig lehetőségünk van megtapasztalni, hogy életünk Krisztushoz tartozva válik teljessé és boldoggá.”
Az érsek külön kiemelte Bódi Mária Magdolna, a hamarosan boldoggá avatandó vértanú példáját, aki derűvel, hűséggel és szeretettel élte meg elköteleződését Krisztus mellett, és akinek alakját a kollégium diákjai is példaként állíthatják maguk elé.
A főpásztor a beszéd után megáldotta a kollégium megújult szobáit, berendezéseit, Isten áldását kérve a diákokra és szüleikre is.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


