Trump a „következő néhány napban” dönt, milyen irányban lép tovább a háború ügyében

Trump a „következő néhány napban” dönt, milyen irányban lép tovább a háború ügyében

Donald Trump szerint a „következő néhány napban” kiderül, milyen irányban lép tovább az orosz–ukrán háború ügyében. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt egy nyilvános eseményen kedden.

Az elnök újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy „nagyon érdekes dolgok” jutottak tudomására, amelyekre a következő napokban fény derül. Hozzátette, hogy „meglátjuk, mit fognak tenni, és mi fog történni”, valamint közölte, hogy nagyon közelről követi az eseményeket az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Donald Trump felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő héten újabb több mint 7 ezer ember veszti életét a két oldalon, amit „oktalan” veszteségnek nevezett.

Az amerikai elnök egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem tartja aggasztónak a Kínában tartott csúcstalálkozó, amelyen a kínai elnök mellett részt vesz az orosz elnök és az észak-koreai vezető. Kifejtette, hogy Kínának nagyobb szüksége van az Egyesült Államokra, mint az Egyesült Államoknak Kínára.

Egyben megismételte, hogy „nagyon jó találkozója” volt Alaszkában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel augusztus 15-én.

Hírdetés

„Meg fogjuk látni, hogy kijön-e belőle valami, és ha nem, akkor más álláspontra helyezkedünk majd”

– fogalmazott Donald Trump a Fehér Házban.

hirado.hu

Nyitókép forrása: sita/AP Photo/Mark Schiefelbein


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »