Iskolaigazgatók a katedránál

Iskolaigazgatók a katedránál

A Hivatalos Közlönyben hétfőn megjelent kormányhatározat szerint a korábbinál jóval nagyobb heti óraszámban kell tanítaniuk az óvoda- és iskolaigazgatóknak, tanfelügyelőknek, más oktatási intézmények vezetőinek, ez legtöbb esetben heti tíz órát jelent, de kisebb óvodáknál, iskoláknál, az erőforrásközpontnál eléri a tizennégy órát is.

A költségvetési hiány csökkentését célzó első intézkedési csomag vonatkozó előírásának módszertanáról a múlt héten határozott a kormány, eszerint az óvoda- és iskolaigazgatók többségének és a tanfelügyelőknek hetente tíz tanórát kell megtartaniuk, az aligazgatóknak tizenkettőt. Ez vonatkozik a legkevesebb huszonöt csoporttal/osztállyal rendelkező egységekre, illetve ha 10 és 24 közötti a csoportok/osztályok száma, de ezek közül legalább tíz bölcsődei/óvodai csoport vagy elemi tagozatos osztály. Ide sorolhatóak azok a pénzügyi központok is, amelyeknek legalább öt csatolt egységük van, valamint azok a húsz csoporttal/osztállyal működő tanintézmények, amelyek rendelkeznek bentlakással és/vagy étkezdével. A speciális iskolák és azok a tanintézmények is ebbe a kategóriába tartoznak, amelyekben legalább négy szinten működik oktatás a következőkből: bölcsőde, óvoda, elemi, gimnáziumi, szakiskolai és középiskolai tagozat, technikum. Ahol a csoportok/osztályok száma öt és kilenc között van, ott az igazgatónak heti tizennégy órát kell megtartania, ha ötnél kevesebb, akkor teljes norma szerint, azaz heti húsz órát kell oktatnia.

Lapunk megkeresésére Kiss Imre megyei főtanfel­ügyelő elmondta, az igazgatók eddig heti 4–6 órát tanítottak, az új rendelkezés szerinti tíz órát mindenkinek ott fogják biztosítani, ahol a címzetes katedrája van, ez vonatkozik a húsz tanfelügyelőre is. Kiss Imre matematika szakos tanár, végleges állása a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában volt, az új tanévtől áthelyezést kért és kapott a Plugor Sándor Művészeti Líceumba, ahol matematikát fog tanítani heti tíz órában. Ezekért a plusz órákért az igazgatók, aligazgatók és a tanfelügyelők nem kapnak javadalmazást, ez a teljes normájuk része.

Hírdetés

A Megyei Erőforrás- és Nevelési Tanácsadó Központ (MENTK) igazgatójának és a Pedagógusok Háza vezetőjének ezentúl hetente tizennégy órát kell megtartania, Szőcs Levente, a Kovászna Megyei Erőforrásközpont igazgatója megkeresésünkre elmondta, esetében a megnövelt óraszám miatt nem kell elvenni egyetlen órát sem más pedagógustól, mivel tarthat egyéni tanácsadást diákoknak szülő és pedagógus jelenlétében, illetve az Iskola másként héten korábban is meghívták pályaorientációs vagy más jellegű előadás megtartására.

Ahol az igazgató tanító végzettségű, de nem tanít elemi osztályban, a második szakosítását érvényesíti. Ilyen helyzet Háromszéken Maksán és Kommandón adódik, ahol a tanító végzettségű igazgató informatikát, illetve történelmet tanít, amire szintén felsőfokú képzettséggel rendelkezik – tudtuk meg a háromszéki elemi oktatásért felelős tanfelügyelőtől. Kocsis Annamária elmondta, az ő heti óraszáma is megnövekszik, pedagógiai gyakorlatot fog tartani a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben.

Egyelőre nem tudni, hány háromszéki helyettesítő pedagógusnak kell elmozdulnia a jelenlegi helyéről, illetve marad katedra nélkül azért, mert az igazgatók, aligazgatók, tanfelügyelők az eddiginél háromszor, négyszer nagyobb heti óraszámmal fognak tanítani, annyi biztos, megyeszinten közel százötven jelenlegi tanügyi tisztségviselő tér vissza a katedrára legalább fél normával. Az is előfordulhat, hogy adott egységben nem változik semmi, mivel tanerő hiányában vagy egyéb okokból az igazgató eddig is közel tíz órát tartott hetente, ilyen a rétyi Antos János Általános Iskola, ahol Már Orsolya igazgató, magyar szakos tanár korábban hetente nyolc magyarórát tartott. Az esetek többségében ellenben helyettesítőket érint a kormányintézkedés.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »