Kultúrával telik meg Ipolyság, hétfőtől Honti Kulturális Napok Havran Kati2025. 09. 02., k – 15:17
Szeptember 8-tól 14-ig, azaz hétfőtől vasárnapig rendezik a Honti Kulturális Napokat Ipolyságon. A látogatókat koncertek, beszélgetések, színházi előadások várják, a rendezvény programjai ingyenesen látogathatók.
A teljes program helyett (mely egyébként itt érhető el) csupán tippet szeretnénk adni, melyek azok a programok, amelyeket nem érdemes kihagyni.
Kedden Hunčík Péter író, pszichiáter és Gyurász Marianna költő, biológus lesz az Otthon és nagyvilág című irodalmi beszélgetés és felolvasás vendége. A programnak, melyen 13 órától diákok, 17 órától pedig a nagyközönség vehet részt, két ipolysági vonatkozású résztvevője lesz, hiszen Hunčík Péter mellett N. Tóth Anikó moderátorként vesz részt a beszélgetésen. A beszélgetést a Menora Saag Centrum Artis épületében tartják. Ugyanitt Hajdu Szabolcs darabját, az Ernelláék Farkaséknál című előadását játssza majd a City Reboot Polgári Társulás este.
Szerdán könyvbemutató és komolyzenei est várja az érdeklődőket. Kapusta Krisztina Csend van… Az ipolysági ortodox temetőben című kötetéről Hunčík Péter kérdezi a szerzőt (Ipolysági Városi Könyvtár, 16.00), a napot a Beliczay vonósnégyes koncertje zárja (Menora Saag Centrum Artis, 18.00).
Csütörtökön tartják a IV. Sárgaforgó Gyermekszínjántszó Fesztivált, és aznap adják át a városi kitüntetéseket is.
Pénteken egy ipolysági származású képzőművész, Fajčík Éva tárlatnyitóján vehetnek részt a látogatók. A jelenleg Prágában élő festő tárlatát délelőtt nyitják meg a Menora Saag Centrum Artis központjában. A kiállítás megnyitóját követően Csákvári Bence zenél majd, aki a Virtuózok nemzetközi komolyzenei tehetségkutatójának idei évadában mutatkozott be – a mindössze 13 éves zenész furulyajátékával lopta be magát a zsűri és a közönség szívébe.
Pénteken és a hétvégén folklórcsoportok lépnek fel a Fő téren, lesz gyerekszínházi előadás is, este pedig koncertet ad többek között a Karthago, a Bikini és a Republic.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


