Nagyszőlősön, az Urunk Mennybemenetele plébánián a hagyományokhoz híven Szent István ünnepéhez közeli vasárnapon tartják az új kenyér megáldását – idén augusztus 24-én délelőtt 10 órakor ünnepelték ezt a szép szokást. A szentmisét Weinrauch Márió OFM mutatta be. Az eseményről Szviscsu Marina írt beszámolót, melyet szerkesztve adunk közre.
Weinrauch Márió OFM homíliájában egy történeten keresztül világította meg, hogyan találhatunk rá Jézusra, és miként járhatjuk a keskeny ösvényt. Kiemelte a kis, mindennapi szeretet cselekedetek erejét: „Kis cselekedetek, napi jócselekedetek, napi szeretetgesztusok jelentik az életet. Életet kívánok, életet adok másnak az időmből, a szeretetemből, magamból.”
A szentmise végén az oltár elé kihelyezett kenyereket a ferenes szerzetes megáldotta, majd a hívek a templomból kilépve családonként egy-egy kenyérrel térhettek haza otthonaikba.
Hálás szívvel idézték Szent Ferenc atyánk szavait a Naphimnuszból: „Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért, ki minket hord és enni ad.”
Köszönetet mondtunk minden kegyelemért, amelyet az Úrtól kapunk: a ferences jelenlétért és lelkületért, valamint minden szépért és jóért, amelyet a Ferences Misszió jelent számunkra itt, Nagyszőlősön és egész Kárpátalján.
Forrás: Ferences Média
Fotó: Szviscsu Marina
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


