Emlékezés gróf Mikó Imrére A Kovásznai Városnapok keretében szeptember 3-án, szerdán 18 órakor a kovásznai Csoma-emlékközpontban bemutatják Hegedűs Imre János Toronyember fekete utakon című kötetét. A Budapesten élő, székelyföldi származású író gróf Mikó Imre életét dolgozza fel regényes formában. Az eseményen a szerző beszélgetőtársa Lepp-Gazdag József lesz. A könyvbemutatót dedikálás zárja, a rendezvény minden érdeklődő számára nyitott. Szeptember 4-én, csütörtökön 10 órakor a megemlékezők ellátogatnak Zabolára a vártemplomba, ahol gróf Mikó Imrét egykor megkeresztelték. A templomkertben található Mikó-szobornál koszorút helyeznek el, tisztelegve az egykori államférfi emléke előtt. A Kovásznai Városnapok idején gróf Mikó Imre életpályáját, szellemi hagyatékát bemutató magángyűjtemény tekinthető meg az Iskola utca 6. szám alatt (a Janka-lakban). Nyitvatartás: 9–12 és 15–18 óráig.
XXVI. Szejkefürdői Unitárius Találkozó „Itt vagyok, engem küldj!” – ezzel a bibliai üzenettel hívja a Magyar Unitárius Egyház híveit és minden érdeklődőt a XXVI. Szejkefürdői Unitárius Találkozóra, amelyre szeptember 13-án, szombaton kerül sor. A találkozó központi eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet, amely 11 órakor kezdődik a szokásos helyszínen. Az úrvacsorai kenyeret és bort idén a Székelykeresztúri Unitárius Egyházkör adományozza. A rendezvény ideje alatt a 6–12 éves gyermekeket gyereksátor várja, a lelki sátorban pedig lelki vezetőkkel való beszélgetésre és közös imára is lehetőség nyílik. A szervezők kérik az egyházközségek, az egyházi iskolák és szervezetek képviseletét, hogy helységnévtáblával, valamint iskolai és szervezeti zászlóikkal vegyenek részt az ünnepi bevonuláson.
Színház UDVARTÉR SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi színház Alexandru Popa A boldogság titka című stúdió-előadását júniusban mutatta be, a darab a 2025/2026-os évadban is műsoron marad, és szeptemberben három alkalommal lesz látható: 11-én 19 órától Szászrégenben az Eugen Nicoară Művelődési Házban (a 12. Szászrégeni Magyar Napok programsorozatának részeként); 14-én 19 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Központ nagyszínpadra épített stúdiójában; 20-án 20 órától Székelyudvarhelyen a Tomcsa Sándor Színházban a dráMA kortárs színházi találkozón lép fel vele a társulat.
Bábszínház CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi társulat 2025/2026-os évadának első három szeptemberi előadása mindenki számára nyitott. A bábszínház stúdiótermében (Szabadság tér 1. szám) 2-án, kedden 18 órától A kis herceg (6 éven felülieknek); 10-én, szerdán 18 órától a sSoha (14 éven felülieknek); 27-én, szombaton 11 órától A mindentlátó királylány (5 éven felülieknek), a magyar népmese napja alkalmából szervezett előadás látható. Egy jegy ára 10 lej. A helyek száma korlátozott, előzetes helyfoglalás szükséges Szabó Emese közönségszervezőnél a 0754 409 940-es telefonon.
Tánc NÉPTÁNCOKTATÁS FELNŐTTEKNEK. Szeptember 8-ától felnőtteknek szóló alapfokú néptánctanfolyam indul sóvidéki táncokkal Sepsiszentyörgyön a vártemplom közösségi házában (Vár utca 1. szám). Az első alkalmak a társaság kialakulását célozzák, összerázó jellegűek lesznek, ezért a jelentkezés folyamatos. Oktatók: Kiss Adorján és Lukács Réka. Érdeklődni Kiss Adorjánnál a 0740 774 675-ös telefonszámon.
Hitvilág FÉRFI TÉRDEPLŐ RÓZSAFÜZÉR. Minden hónap első szombatján, így szeptember 6-án a Férfi Térdeplő Rózsafüzér közös imádságára várják a férfiakat a csíksomlyói kegytemplom előtti térre. Ez az alkalom ismét lehetőséget ad arra, hogy a férfiak közösen tanúságot tegyenek hitünkről, erőt merítsenek a közös imából és térden állva ajánlják családjaikat, közösségüket, egész nemzetünket a Szűzanya oltalmába. BÓDI MÁRIA MAGDOLNA BOLDOGGÁ AVATÁSA. XIV. Leó pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szeptember 6-án Veszprémben boldoggá avatja Isten tiszteletre méltó szolgálóját, Bódi Mária Magdolna szüzet és vértanút. A boldoggá avatásra, melyet az erdélyi Mária Rádió élőben közvetít, a One Veszprém Aréna parkolójában bemutatott szentmise keretében kerül sor, romániai idő szerint 12 órától. Az ünnepen való részvétel regisztrációhoz kötött, amit a boldogaavatas.hu oldalon lehet megtenni. Különleges digitális megoldással is segíti a Veszprémi Főegyházmegye a híveket és zarándokokat: a Welcome mobilapplikáció letöltése után a bodimariamagdolna jelszó megadásával nyílik meg a tartalom. Az alkalmazásban minden lényeges tudnivaló, cikk és érdekesség egy helyen elérhető.
Rádió MÁRIA RÁDIÓ. A sepsiszentgyörgyi stúdió mai élő adásai: 12 órától Úrangyala, 12.05-től Zsolozsma – napközi imaóra, 12.15-től Déli magazin, 13 és 17 órától imaszándékok fogadása, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 18 órától szentmise Petrozsényből, 19 órától Úrangyala, 19.30-tól műsorismertető, 19.35-től esti mese, 19.40-től Zsolozsma, 21.25-től Effata, nyílj meg! – Görgényi Tünde és Bajcsi Tibor műsora. Honlap: mariaradio.ro.
Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház ma zárva tart. A keddi műsor: 16.30-tól A hupikék törpikék (magyarul beszélő) és 16.45-től románul beszélő, 18.15-től Csupasz pisztoly (magyarul beszélő), 18.30-tól Többesélyes szerelem (román feliratos), 20 órától F1 (magyarul beszélő), 20.45-től Kopaszok és trükkök (román feliratos). Szerdán 16 órától Rosszfiúk (magyarul beszélő), 16.30-tól A hupikék törpikék (románul beszélő), 18 órától A Fantasztikus 4-es: Első lépések (magyarul beszélő), 18.15-től Rózsák háborúja (román feliratos), 20.15-től Rajtakapva (román feliratos), 20.15-től És a többi majd követi (román feliratos). Csütörtökön 16.30-tól A hupikék törpikék (magyarul beszélő) és románul beszélő, 18.15-től Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték), 18.30-tól Rózsák háborúja (magyarul beszélő), 20.30-tól Rajtakapva (magyarul beszélő) és Páratlan párosok (román feliratos).
Kedvezményes bérletek, jegyárak a közszállításban Országos törvények és helyi önkormányzati határozatok alapján a sepsiszentgyörgyi közszállításban kedvezményes és ingyenes bérleteket biztosítanak a jogosultaknak. A kedvezményezettekről a Multitrans honlapján (multitrans.ro) lehet tájékozódni. Standard jegyárak: egy utazásra érvényes jegy (automatáknál vásárolható), illetve 45 perces elektronikus jegy a 24pay alkalmazáson keresztül: 2,50 lej; két utazásra érvényes jegy 5 lej; 10 darabos gyűjtőjegy: 22 lej. Jegyet közvetlenül a buszvezetőtől is lehet vásárolni, az egy utazásra érvényes jegy 5 lejbe kerül.
Röviden KEDVEZMÉNYES JEGYÁRAK A MÚZEUMBAN. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban október 22-ig kedvezményes jeggyel várják a látogatókat: a belépés felnőtteknek 15 lej, gyerekeknek 5 lej; a tárlatvezetés 50 lejbe kerül. Részletek a honlapon: sznm.ro. LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Vargyason, kedden Bardocon és Erdőfülében, szerdán Székelyszáldoboson és Olaszteleken, csütörtökön Magyarhermányben és Kisbaconban, pénteken Nagybaconban. Honlap: tega.ro. ÁRAMSZÜNET. Ojtozban szeptember 1–6. között naponta 8–16 óráig, Gidófalván és Fotosban 2-án, kedden 8–16 óráig szünetel az áramszolgáltatás. VÍZELZÁRÁS. Kovászna város teljes területén szünetel a vízszolgáltatás szeptember 2-án, kedden 8 és 16 óra között. A Hydrokov arra kéri a lakókat, gondoskodjanak előre a szükséges ivóvízről. A vízszolgáltatás újraindítása után előfordulhat, hogy zavaros lesz a víz. Ameddig ilyen folyik a csapon, ne használják a mosógépeket, gázkazánokat.
Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Sajtó utcai Transfarm gyógyszertár (0267 315 136) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma az Állomás utcai Help Net (0267 360 520) gyógyszertár tart nyitva. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (0267 708 465) fogadják a sürgősségi eseteket.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


