Egy kis palóc falu templomáról

Egy kis palóc falu templomáról

Kelenye a Nagykürtösi járás eldugott szegletében meghúzódó település igazi kis palóc község a Felvidéken. A hithű katolikus település templomának külső homlokzatán július elején ünnepélyes keretek között avatták fel Esterházy János emléktábláját.

Az egykori Hont vármegyei falu a szlovák – magyar nyelvhatáron fekszik. Északon Magasmajtény, keletről Ipolynyék, délről Ipolyszécsényke, nyugatról pedig Ipolyfödémes határolja az alig több mint 250 fős magyar települést. A szláv eredetű neve juharfáknál lakókat jelent.

A templom oltárképe (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A község központjában álló templom egyes források szerint a 17. században épült. Többször átalakították, így 1789-ben, a 19. század végén, majd 1946-ban és az ezredforduló tájékán végeztek felújítási munkálatokat.

Az egyhajós templom kör alakú szentélyében látható a Mindenszenteket ábrázoló oltárkép.

A Mindenszentek a falu védőszentje. Az oltárkép a 19. századból származik. A templomhajó sima mennyezetű, hozzáépített barokkos templomtoronnyal.

Az evangélisták barokk faszobrai a karzaton (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az egykori barokk szószéke, mely a 18. századból való, már nem létezik. A Szentlelket jelképező galambbal együtt a szószéket is lebontották. A szószéket egykoron négy faszobor díszítette. A barokk stílusú szobrok a négy evangélistát ábrázolják, jelenleg a kórus mellvédjén láthatóak.

A templom egyik érdekessége az öltöztető Szűz Mára szobor, melyet a szentélytől bal oldalt lelünk. A helyi szokás szerint a főbb egyház ünnepeken az arra a szakrális alkalomra jellemző színvilágú öltözetet adnak a faragott faszoborra.

Hírdetés

Húsvétkor fehér, pünkösdkor bordó, karácsonykor arany, ádvent és nagybőjt alatt lila, évközben világoskék ruhát visel.

Az oltöztető Szűz Mária (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szobor fején korona és fehér tüll látható, a kezében jogar van. A másik kezében tartott gyermek Jézus fején ugyancsak korona van. Búcsúkor kiviszik a templomból, minden hónap 13-án a fatimai jelenések napján imanapot tartanak.

A templomkertben álló barlang, a lourdes-i jelenést ábrázolja, Szűz Mária megjelenik Bernadettnek.

Az Esterházy János emléktábla a templom külső homlokzatán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Félkör alakú, díszítésként virágfüzér fut a peremén. A talapzaton márványtábla, ima a születendő gyermekekért. Érdekessége, hogy a ma látható építmény helyén is a lourdes-i jelenést ábrázoló képoszlop állt, az országzászlótartó mellett. Ezt már elbontották, de 1938-ban még itt fogadták a bevonuló magyar katonákat.

A templom külső falán ünnepélyes keretek között 2025. július 6-án avatták fel a Túri Török Tibor alkotta Esterházy János emléktáblát.

A kelenyei katolikus templom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Forrás:
Csáky Károly: Kelenye, egy északi palóc kisközség; Honismereti Kiskönyvtár 213. Szám; 2002
emlekhelyek.csemadok.sk
hunektar.sk

Pásztor Péter/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »