Közösségépítő nyárbúcsúztató Gelléren

Közösségépítő nyárbúcsúztató Gelléren

A Csemadok Gelléri Alapszervezete augusztus végén nyárbúcsúztató családi napra várta a falubelieket és a környékbeli érdeklődőket.

A baráti hangulatú rendezvényt Újlaki Mónika, a Csemadok helyi elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a megjelenteket, külön figyelemmel a Magyar Szövetség aktivistáit, Zink Vass Nóra vezetésével.

A program délután 16 órakor kezdődött, és estére szinte teljesen megteltek a padok, jelezve a közösség igényét a hasonló eseményekre. A gyerekeket ugrálóvár és csillámtetoválás várta, a felnőttek pedig baráti beszélgetésekkel, finom falatokkal és esti filmvetítéssel zárhatták a nyári szezont.

A Csemadok vezetősége gondoskodott az ellátásról:

Gulyás, frissen sült lángos, hűsítő italok és pattogatott kukorica járultak hozzá az élményekhez.

Portálunk az eseményen megszólította Újlaki Mónikát, aki felidézte a nyárbúcsúztató ötletének megszületését. Mint elmondta, a szervezet idén tavasszal több sikeres közösségi rendezvényt is szervezett, köztük egy gulyásfőző versenyt gyermeknappal egybekötve, valamint egy szalonnasütéssel egybekötött májfaállítást.

„Annyira jó visszhangja volt ezeknek, hogy szerettük volna elbúcsúztatni a nyarat, hiszen májustól hosszú idő telt el rendezvény nélkül”

– fogalmazott. Hozzátette: a program eredetileg egy egyszerű sütögetésnek indult, majd a közös ötletelés során nőtte ki magát családi nappá.

Az elnök asszony hangsúlyozta: a szervezet számára kiemelten fontos a közösségépítő munka.

Hírdetés

„Örülünk, hogy nemcsak helybeliek, hanem más falvakból érkezők is érdeklődtek a rendezvény iránt”

– mondta. Mint arról beszámolt, a Csemadok mintegy 80 tagot számlál, soraiban fiatalokkal, középkorúakkal és idősekkel egyaránt. A szervezésben elsősorban a vezetőség és az aktív tagok vettek részt, ami – mint kiemelte – összekovácsolja a helyi közösséget.

Újlaki Mónika külön örömmel számolt be arról, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló új padokat pályázati forrásból sikerült beszerezniük a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával.

„Ez nagy segítség volt számunkra, és jó érzés, hogy már most használatba vehettük őket”

– tette hozzá.

A nyárbúcsúztató nemcsak szórakozási lehetőséget nyújtott, hanem hagyományteremtő szándékkal is létrejött.

„Szeretnénk, ha a jövőben is folytatni tudnánk ezt a kezdeményezést. Az ad erőt, ha azt halljuk, hogy a résztvevők jól érezték magukat, és várják a következő alkalmat”

– hangsúlyozta Újlaki Mónika. Mint elmondta, a Csemadok évente több nagyobb közösségi rendezvényt szervez, így idén is terveznek még programokat: októberben második alkalommal tartják meg vacsorával egybekötött báljukat, decemberben pedig hagyományos formában, lovaskocsival érkezik a Mikulás, aki házról házra osztja majd ki ajándékait.

A gelléri Csemadok nyárbúcsúztatója így nemcsak egy nyári délután emléke marad, hanem egy olyan közösségi kezdeményezésé, amely a helyiek összetartozását erősíti, és új lendületet ad a helyi kulturális életnek.

BN/Zink Vass Nóra/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »