Egy hét szerető és befogadó közegben, jezsuita szellemben, a magyar régiók történelmét és kultúráját megismerve, olyan határon túli magyar tizenéveseknek, akik másképp nem jutnának el Magyarországra – ez a Gyökerek Tábor, amit idén július 25. és augusztus 1. között rendeztek meg a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium jelenlegi hallgatói és öregdiákjai.
„Minden tetszett” – mondja egy általános iskolás erdélyi lány, és társával felváltva sorolják: a Balaton, a méta, a Magyar Zene Háza, a cirkusz, benne különösen az artisták produkciója, Esztergom, a libegő, a számháború a Normafán. „A legjobb a bobozás volt Visegrádon – veszi át a szót egy délvidéki lány. – A kanyarokban úgy éreztem, mindjárt repülök, de persze be voltam kötve.”
A Gyökerek Tábort már huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium öregdiákjai határon túli, szociális vagy nyelvi szempontból hátrányos helyzetű, 10–15 éves magyar gyerekeknek, akik másképp nem vagy nagyon nehezen tudnának Magyarországra látogatni. Idén Beregszász környékéről, Székelyudvarhelyről, a felvidéki Érsekkétyről és a délvidéki Hajdújárásról érkeztek a diákok, összesen harmincnyolcan. A nyolcnapos nyári tábor számukra ingyenes, a teljes költséget adományokból, pályázatokból és a Jézus Társasága Alapítvány támogatásából állják a szervezők.
A szakkollégium diákjainak és öregdiákjainak célja, hogy segítsék a határon túli közösségek alakulását, a gyermekek felfedezzék közös magyar gyökereiket hazánk és a határon túli régiók történelmének és kultúrájának megismerése által, és egy szeretetteljes közösségben megtapasztalhassák a feltétlen el- és befogadás semmi mással nem pótolható örömét.
A fiatalok Budapest belvárosában, a Szent Ignác kollégiumban laktak, innen indultak el minden reggel a „felderítőútra”.
A tábor résztvevői egy hét alatt Budapestet, Esztergomot, Visegrádot, Tihanyt és a Balatont is felfedezték. A rendkívül tartalmas, változatos programok keretében megnézték a budai Várat és a Mátyás-templomot, a tihanyi apátságot az alapítólevéllel, a János-hegyi Erzsébet-kilátót, az esztergomi bazilikát, az Országházat és a Szent Koronát, a Hősök terét, számháborúztak, métáztak, boboztak, frizbiztek, fürödtek a Balatonban, csúszdáztak vízibicikliről, fociztak, röplabdáztak, társasjátékoztak, slackline-oztak, moldvai táncházban vettek részt, utaztak busszal, metróval, villamospótlóval, gyermekvasúttal, libegővel, kisföldalattival, trolibusszal, komppal, bringóhintóval, lifttel és persze gyalog, voltak szentmisén, igeliturgián, esti imában adtak hálát az élményekért és a társaságért, kirándultak a János-hegyen és a Margitszigeten, izgalmas interaktív kiállításokat jártak be, a Huniverzumban az űrutazásról és az űrkutatásról, a Magyar Zene Házában a zene történetéről és fejlődéséről tanultak sok érdekességet, a Magyar Nemzeti Galériában festmények illatát is szagolták, az Állatkertben egzotikus állatokat láttak, előadásokon vettek részt a Fővárosi Nagycirkuszban és a szállásukon is, ahol mesét hallgattak, illetve egymás népszokásait, szülőföldjük hagyományait ismerték meg. A fogászati prevenciós előadást is érdeklődve hallgatták.
Nem véletlen a változatos programkavalkád, életkortól és személyiségtől függően mást és mást emeltek ki a gyerekek, amikor azt kérdeztem, az első öt napból melyik programra emlékeznek vissza a legszívesebben.
„Szerintem a legérdekesebbek a slágerek és a keverőpult volt, amin diszkózenét kevertünk” – mondta egy kárpátaljai fiú, miután kijött a Magyar Zene Házának állandó kiállításáról. Míg sok nagyobbnak valóban a keverőpult, a saját maguknak kevert zene volt a legfőbb attrakció, a kisebbeket a mozgatható bábuk, a vezénylés vagy a „magától játszó” zongora ragadta meg.
Amikor pedig az egész hét legjobb programjait sorolták, a Balaton, Esztergom, a cirkusz, a méta, a számháború, a bob, de az esti, kollégiumi tánc is előkerült.
Egy székelyudvarhelyi lány az esztergomi bazilikára és a bazilika kupolájára emlékezett vissza a legszívesebben. Pedig ő sérült térddel vett részt a táborban, műtétre várt. Ahogy elmondta, nehéz is volt neki fellépcsőzni a négyszáz fokon, de megérte, mert csodálatos volt a kilátás.
Őt figyelmesen segítették társai, mindig volt kire támaszkodnia. Ez az odafigyelés a gyerekek között és a szervezők részéről is könnyen észrevehető volt. Amikor például a Vajdahunyad várába menet egy gyerek megállt cipőt kötni, egy szervező vele maradt, nemcsak azért, hogy ne vesszen el, hanem hogy ne egyedül, hanem együtt, egymással beszélgetve érjék utol a sort.
Egy erdélyi anya üzenete, miután a gyereke hazatért a táborból: „Hálás köszönet a szervezőknek, a stábtagoknak, hogy részt vehettek az erdélyi diákok (és nem csak ők). Hálás köszönet az iskola vezetőségének! Nagyon pozitív élményekkel tért haza a lányom, a sok fantasztikus kaland mesélése közben még én is feltöltődtem.”
A szervezők köszönik a támogatást azoknak, akik akár a jezsuita online gyűjtés felületén, akár más módon támogatták a tábort, és ezáltal társak lettek abban, hogy egy emlékezetes nyári élményt nyújthassanak határon túli magyar gyermekeknek.
Szöveg: Gianone Péter
Forrás: Jezsuita.hu
Fotó: Kapitány Ágoston/Gyökerek Tábor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
