Kerekes László gyulafehérvári segédpüspökkel a Kolozsvárhoz tartozó Lombi erdőben megrendezett jubileumi nagytáborban az augusztus 17-én szentmise után beszélgetett Bodó Márta a cserkészetről, arról, hol és hogyan került kapcsolatba a cserkészmozgalommal, milyen tapasztalatokat szerzett, és miért gondolja hasznosnak a pasztorációban, a plébániai munkában. A Romkat.ro interjúját ajánljuk.
Jubileumi cserkésztábor zajlik a Kolozsvárhoz tartozó Lombi erdőben. Több mint ezer résztvevő, kilenc altábor, egy nagy történet és annak sok apró részlete alkotja meg az összképet. A cserkészek Mátyás király udvarába érkeztek, tanulnak történelmi tényeket és a hétköznapjaikban hasznosítható ismereteket, egyben önállóságot, életre valóságot, összetartozást, emberi, keresztény értékeket.
Az augusztus 17-ére meghirdetett nyílt napra eljöhettek a szülők. Vasárnap lévén tábori misét celebrált Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök. A más felekezethez tartozók számára unitárius, illetve református lelki kísérő jött.
Kerekes László mint elkötelezett cserkészvezető vesz részt a hasonló táborokban, dolgozik cserkészekkel. A tábor főszervezői közt saját nevelésű egykori kiscserkészei is ott vannak.
– Hol tartunk most cserkészvonalon itt, Erdélyben, a gyulafehérvári főegyházmegyében?
– A volt cserkészeimmel beszélgettem az előbb. Elmondtam nekik, mennyire büszke vagyok rájuk azért, hogy belenőttek ebbe a táborba, immár nem úgy, mint résztvevők, hanem mint programfelelősök. Ez dicséri azt a csapatot, ahonnan jöttek. Büszke vagyok a táborvezetőre is, Kis Gellértre, a csapatra, akik ezt a tábort meg tudták szervezni. (…) Egy vonalat képviselnek, a Magyar Cserkészszövetség irányát. A magyar cserkészet világszerte egységes. A Romániai Magyar Cserkészszövetség át tudta adni azt a lángot, amit elkezdett, és amiről a cserkészet szól. (…) Olvastam egy felmérést, hogy
Sok ilyen apró dolog van, ami beépül ezekbe a fiatalokba. (…)
– Kanadában ismerte meg a cserkészetet. Az itthoniakkal hogy alakult a kapcsolat?
– Amikor megalakult a cserkészet itthon, 1991-ben, én Budapesten voltam. Ott csak hallottam, hogy a kispap társaim közül némelyik foglalkozik vele; meséltek a cserkészekről. Azután kikerültem Kanadába. És ott László László – most lenne, idén százéves – azt mondta, hogy össze kell szedni a fiatalokat és a gyermekeket. De honnan szedjük össze? Hát csak idősek voltak a templomban. Meg kell tudjuk, hol gyülekeznek a cserkészek, a gyerekek. A fiatalok tánccsoportba jártak. Nem a plébánián laktam, hanem a szemináriumban, hogy tanuljam az angolt, és a szemináriumtól 300 méterre volt egy iskola; minden szombaton ott volt a cserkészet, ott volt a tánccsoport. Így közelebb kerültem hozzájuk, ami nagyon jó volt. Ez a barátkozás egy évig tartott. 1993 nyarán elküldtek. Volt két fiatal, már házasok, egy orvosnő és egy mérnöknő – azt mondták, menjek el vezetőképzőbe, ne az őrsvezetői, hanem a segédtisztibe, mert (…) már 23 éves voltam. Nekik sokat köszönhetek. Elmentem vezetőképzőbe, és rá egy évre, 1993-ban, amikor László atyát kinevezték plébánossá, (…) az egész programot, a cserkészeket és a táncosokat átvittük a templomba. Az altemplomot lehetett használni, volt hely bőven. Ők közben felszivárogtak a templomba is, misére. Mise után, a misén kívül, de minden ott volt, egy szép nagy templom volt ott. A közösségépítés első lépése itt történt. (…) akkor még diakónus voltam, ’93-ban szenteltek pappá, tehát 1992-ben nem állhattam úgy eléjük, hogy én vagyok Laci atya, és akkor most mindenki rám figyel. Mert így soha meg nem tanultam volna a cserkészetet. Hanem beiratkoztam úgy, mint egy kezdő kiscserkész. Fogadalomtételkor nem kék nyakkendőt adtak, hanem a zöldet.
A cserkészetnek van egy pedagógiája, amit ha az ember nem röstell elsajátítani, nagyon szép. Mondhatom, hogy én vagyok az egyházfi, de akkor soha nem tanulom meg. Amikor fogadalmat tettem, azt mondták, menjek vezetőképzőbe. Akkor volt Denverben a világifjúsági találkozó. 600 kanadai dollárba került, a közösség fizette volna. (…) mondtam nekik, én inkább vezetőképző táborba mennék. (…) László atya, amilyen bölcs volt, azt mondta, jobban tudod majd otthon használni. Azt nem fizette ki senki, a saját megspórolt pénzemből fizettem. (…)
Miután hazatértem, 1994-ben Gyulafehérváron kispapokkal kezdtem. Emlékszem, hogy amikor hazakerültem a teológiára mint prefektus, egy alkalommal ebédnél fölálltam az asztaltól, kezdtem összegyűjteni a levesestányérokat. A levegő megfagyott. Azzal tudtam védekezni, hogy elnézést, én cserkész vagyok, nekem mindennap kell egy jócselekedetet tenni. Attól a pillanattól ez természetessé vált.
– A kispapok, jövendőbeli papok szempontjából miben hasznos a cserkésztapasztalat?
– Több szinten, több okból is hasznos. Először is az ő személyes életére is van hatással, rendezettebb, találékonyabb. Szinte nem is lehet felsorolni, mi minden miatt hasznos. Amikor a kispapokkal beszélek, nekik mindent megmagyarázok, szinte mindent, mert hagyom, hogy élményt is kapjanak. Hogy hol lehet használni a hitoktatásban?
Az iskolában, ministránsfoglalkozásokon azt megkapják. Másodsorban tehát a plébániai foglalkozásokon a kispapok, a későbbi papok tudják használni a játékokat. (…) Ha pedig nem tud a plébános ilyeneket, ha már létezik cserkészcsapat, oda be tudnak szállni, tudnak velük kommunikálni, meg tudják mondani, hogy körülbelül hol az ő helyük, miben tudnak segíteni; az egyházközségbe be tudja építeni a cserkészeket.
Ilyenkor azt mondom, hogy a cserkészetnek egy olyan jó kerete van, olyan jó pedagógiája, hogy ezt nekünk fel kell használni. Ha van egy ilyen jó élménypedagógia, hát tegyük vigyük be ezt a ministránscsoportba. Annyira megbízhatóak a cserkészek, csak feladatot kell adni nekik.
Volt egy pap, aki azt mondta, hogy hát ott vannak a cserkészek, de ő nem tudja semmire használni őket. Azt mondtam, adjon nekik feladatot. Bízd rájuk, hogy úrnapi körmenetkor egy oltárt ők készítsenek el. (…) olyan oltárt építenek, hogy emeletes lesz!
Én is láttam, amikor kezdetben Kézdin elindultunk, hogy nem minden cserkészt látok én a templomban szentmisén. Hogy legalább megnyugtassam a lelkiismeretemet, én minden hónapban betettem egy cserkészmisét. Nem volt egy külön szentmise, hanem vasárnap 12-kor a családos szentmisében mondtam, hogy ez cserkész szentmise. Felöltözve szépen ott voltak, előtte gyóntak, a szentmise alatt áldoztak. Csak mindig ki kell valami témát, alkalmat találni.
A teljes interjú ITT olvasható.
Szöveg: Bodó Márta
Forrás: Romkat.ro
Fotó: Bodó Márta, Romániai Magyar Cserkészszövetség
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
