A Székesfehérvári Királyi Napok keretében, augusztus 19-én, kedden este adják át a város legjelesebb civil elismerését, az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat. Spányi Antal megyéspüspök, a díj kuratóriumának elnöke és Csurgai-Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója kuratóriumi tag augusztus 15-én sajtótájékoztatón jelentették be az idei díjazottakat.
Csurgai-Horváth József igazgató elmondta, a célkitűzés 2003-ban fogalmazódott meg, hogy olyan embereket, személyeket tüntessenek ki, akik a város vagy akár országos kitekintésben is szellemi környezetüket emelik, gazdagítják. Idén is az értékteremtés az a fogalom, ami leginkább jellemezheti a díjazottakat. Három dolgot emelt ki velük kapcsolatosan: a tartós és maradandó értékmentő, értékmegőrző és értékteremtő munkát.
Spányi Antal püspök, a kuratórium elnöke kihangsúlyozta, nagy öröm minden évben ennek az ünnepnek a megszervezése, és az átadóra szép számmal ellátogató emberek is mutatják, hogy a díjat a városban értékelik és fontosnak tartják.
Bejelentette, hogy a székesfehérvári polgárok javaslata alapján idén Gróf Károlyi György és Károlyi Angelica kapja az Államalapító Szent István Érdemérem és Díjat. „Látjuk azt az értékteremtést, a megőrzést, az értékmentést, amelyet ők végeztek. Úgy gondolom, hogy amit Károlyi György és Angelica is – a takarítás munkájától kezdve a magas színvonalú kulturális szervezéseken keresztül – elvégzett, az példaértékű. A díj jó helyre került, két olyan ember kapja meg az elismerést, akik erre méltók, és akiknek az életében a Szent István-i eszmény megvalósul. Hiszen fontos, hogy ne akármilyen módon akarjuk a jót keresni, a jót szolgálni, hanem oly módon, hogy a Szent István-i lelkület, a Szent István-i eszme, a Szent István-i erő legyen benne jelen. Úgy gondolom, hogy ők ketten, mint házaspár, ezt pontosan megmutatják az egész társadalomnak.”
Az Államalapító Szent István Emlékérem és Díjat ünnepség keretében adják át 2025. augusztus 19-én, kedden 18 órakor a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház Dísztermében.
Szöveg: Berta Kata
Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


