Mintegy 3700 templom újult meg az elmúlt tizenöt évben

Büszkék lehetünk arra, hogy a magyar kormány támogatásával mintegy 3700 templom újult meg a Kárpát-medencében az elmúlt tizenöt évben – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára szerdán a bodrogkeresztúri katolikus templomban, a 34. Zempléni Fesztivál keretein belül rendezett koncerten.

Koncz Zsófia hozzátette, a felújított templomok a helyiek számára a hitélet mellett azért is fontosak, mert olyan programoknak is helyet adnak, mint egy komolyzenei hangverseny.

Az államtitkár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta, a Zempléni Fesztivál „egy hihetetlenül fontos kulturális esemény”. Közölte, a programsorozat harmincnégy évvel ezelőtt indult Zempléni Művészeti Napok néven azzal a céllal, hogy a térségben élők számára is elérhetővé tegye a legváltozatosabb kulturális programokat „tokaji borok kíséretében”.

Hírdetés

Koncz Zsófia kiemelte, a fesztivál különlegességét az adja, hogy területi és művészeti szempontból is sokszínű, mert a nagyobb települések mellett akár kisebb falvak templomaiban is koncerteket tartanak. Jelezte, a klasszikus zene mellett a felhozatal is nagyon változatos, így akár a jazztől kezdve a színházi előadásokon át többféle programot meglátogathatnak az érdeklődők.

Az államtitkár köszönetet mondott a fesztivál szervezőinek és közölte, azon dolgoznak, hogy Zemplén és Tokaj-Hegyalja az ország harmadik leglátogatottabb turisztikai térsége legyen, amihez a Zempléni Fesztivál is jelentősen hozzájárul.

A bodrogkeresztúri római katolikus templomban a Zempléni Fesztivál programsorozatának részeként Lukács Miklós cimbalomművész hangversenyén a 2024-ben megjelent Timeless című szólólemezét mutatta be.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »